Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 2. (108.) szám
SZÉTSZÓRTSÁGBAN — MIT LEHETNE TENNI? — — SZERINTEM FOKOZNI KELL A KÜLDETÉSTUDATOT. — A MOTOLLA c. európai ifjúsági lap beszélgetése Nagy Károllyal MOTOLLA: Hogyan látod a Nyugaton élő magyarság helyzetét, szerepét ma? A 45-ös nagy létszámú magyar csoportok egy része már beolvadt nyugati országai társadalmába. Az újonnan Nyugatra érkezettek száma kisebb, Magyarországról hozott élményviláguk más, itteni elsődleges céljuk többnyire az egzisztenciateremtés. Csökkenőben van-e tehát jelenleg a nyugati magyarság jelentősége és szerepe az összmagyarság szempontjából? Nagy Károly: Csak számban csökken a Nyugat magyarsága. Az összmagyarság életében viszont jelentősége növekszik, szerepe egyre fontosabb. Hadd magyarázzam meg, hogy miért gondolom így. Az európai és amerikai magyar iskolák, egyházak, szervezetek, programok résztvevőinek létszáma sok helyen csökken. Az öregek elmennek, az 56-os forradalom utáni nagy magyar embercsoport gyermekei is felnőttek már, a gyakori munkahelyváltoztatás sokszor a közösségektől való távolságot is jelenti, a vegyes házasságok megnehezítik a magyarságtudat átadását a következő nemzedéknek, vagyis számbelileg ma kevesebben számíthatók azok közé akik Nyugaton is aktívan “élik” magyarságukat, mint mondjuk húsz vagy akár tíz évvel ezelőtt. Ugyanakkor viszont más területeken gyarapodás tapasztalható. Növekszik pl. a nyugati magyar értelmiségi konferenciák látogatottsága (EPMSZ, Mikes Kör, ITT-OTT, stb.). Fejlődik a nyugati magyar és magyar tárgyú könyvkiadók (EPMSZ, Atlantic Research, Püski, Magyar Füzetek, stb.) és a színvonalas folyóiratok, lapok (Új Látóhatár, Magyar Műhely, Bécsi Napló, Irodalmi Újság, Szivárvány, ITT-OTT, Nyugati Magyarság, stb.) olvasottsága is. A nyugati világ tudományos életében is egyre több nyugaton élő magyar szakember vesz részt, növekvő szakmai súllyal. Fejlődés tapasztalható a nyugati politikai életben való részvétel területén is, egyre nagyobb érvényt szerezve pl. a magyar kisebbségvédelem ügyének. A Magyarországra látogatók, az onnan Nyugatra családtagokat, szakembereket, kutatókat, előadókat meghívók száma is emelkedett az utóbbi évek során. Összegezve tehát: kevesen többet, jobban, hatásosabban művelnek ma Nyugaton az összmagyarság érdekében. Hogyan viszonyul mindehhez a “hivatalos” Magyarország? Sokkal kártékonyabb merevséggel és vonakodással, mint amit az összmagyarság érdekei megkívánnának. Az 1970-es első anyanyelvi konferencia óta sokat elértünk, de sokat nem. Nyugati magyar írók-költők-művészek magyarországi publikálása, szemlézése, kiállítása, szereplése ma már egyre gyakoribb. A magyarországi konferenciákra meghívottak — a Kárpát-medencéből és Nyugatról — köre bővült. Az utóbbi években-hónapokban szinte “betört” a határain kívül élő magyarság — Erdélyből az egyre szörnyűbb etnocídium miatt tragikus módon menekülők ezreivel is — Magyarországra. Az egyre nyilvánvalóbban legitimizálhatatlan egypárt uralom egyre kevésbé tudja elnyomni az összmagyarság egymás felé testvéri kezeket nyújtó akaratát. De az is nyilvánvaló, hogy még mindig pártbürokraták dönthetnek meghívásokról, hogy a postai cenzúra még mindig akadályozza a kommunikációt, hogy a határon még mindig hatósági erőszak rabol el nyugati magyaroktól könyveket, folyóiratokat, újságokat — néhány hónapja Püski Sándort és Hámos Lászlót fosztották ki a magyarországi határőrök — és hogy nyugati magyar könyvek, újságok, folyóiratok még mindig csak csempészáruként, és néhány könyvtár zárt osztályán, csak külön engedéllyel olvashatók. Vagyis: a jelenlegi magyarországi felelősök közül sokan a magyarság iránt felelődén módon sokszor akadályozzák, ahelyett, hogy támogatnák a Nyugaton fejlődő magyar értékek és a Magyarországon fejlődő érdeklődés, és együttműködési szándék találkozását. 18
