Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 2. (108.) szám
“másik” motívumainak megértése és — ha ez egyáltalában morálisan lehetséges volt — megbocsátása jellemezte viselkedését. Indiana University-n a magyar katedra megalapítása és, specifikusan, Ránki kinevezése nem volt mindenki ínyére. Az egyetem közel 1900 főből álló tanári karából vagy öten (közöttük — kell hogy mondjam? — egy magyar származású és Pesten szívesen fogadott ember is) szükségesnek látták, hogy tiltakozzanak egy “kommunista” jelenléte ellen. Gyuri érthető undorral nézte őket, de ez viselkedésén nem hagyott nyomot: csendes, szomorkás-kesernyés humorral tudta regisztrálni az emberi gyengeségek egész skáláját. Kezdettől fogva világos volt számára, hogy Indiana University magyar katedrája nem szorítkozhat pusztán a bloomingtoni diákok oktatására. Az alapítvány szelleméből adódott, hogy működése országos szinten kell mozogjon. Nem könnyű ezt elérni, hiszen a távolságok már eleve gátolják az ilyen hatósugarú működést. Amióta tudományos céllal félig-meddig szabadon lehetett Magyarországról utazni, Ránki fáradságot nem ismerve vett részt tudományos konferenciákon, szimpóziumokon; hol ide hívták meg, hol oda, és ahol csak megjelent, tudásával, viselkedésével nemcsak elismerést, de szimpátiát is szerzett önmaga és a magyar tudomány számára. Volt egy, magyarok közt ritkán található erénye: szerény volt. Nyoma sem volt benne a hatalommal, tekintéllyel gyakran járó pökhendiségnek, nem utasított, hanem kért. Fáradhatatlan volt. Ontotta a cikkeket, a könyveket, volt év, amikor négy nemzetközi magyar tárgyú konferenciát szervezett, nemcsak amerikai, de nyugat-európai és persze magyar részvevőkkel. Kitűnő kapcsolatai révén tudta kit kell meghívni, szakmai hímeve pedig biztosította azt, hogy a meghívottak el is jöjjenek. Egy-két év alatt történészek és gazdaságtörténészek között világszerte elterjedt a hír, hogy Bloomingtonban valami “történik”, hogy új szelek fújnak. A magyar származású kollégák némelyike kezdetben talán valami bizalmatlansággal fogadta bloomingtoni működését, de egy találkozás többnyire elég volt ennek eloszlatására. Sokszor úgy tűnt nekem, mintha az istenek egy varázsfúvolával ajándékozták volna meg Gyurit; a vele való kapcsolatban mintha megszelídültek volna az emberek, az ellenségek semlegessé, a semlegesek barátokká váltak. Ebben a metamorfózisban sokat segített a saját, és feleségének, Erzsinek legendás vendégszeretete. Egyik kitűnő ötlete volt, hogy rendezzünk egy konferenciát azoknak a doktoranduszoknak a számára, akik egy magyar témán dolgoznak. Vagy harmincán jöttek az ország, a kontinens minden részéből és csodálkozással vegyes örömmel látták, hogy nincsenek “egyedül” és hogy szokatlan érdeklődésüket mások is osztják. Az első világháború után Magyarország sorsa nagyon másképp alakult volna, ha a nagy politikai befolyással bíró angol történészek, mondjuk Seton- Watson, magyarbarát lett volna. A harminc, magyar témán dolgozó doktorandusz nem lesz szükségképpen magyarbarát, bár valószínű, hogy szimpatizál országunkkal, annyi meg szinte biztosra vehető, hogy objektiven tekintenek majd magyar ügyekre. És nekik is lesznek tanítványaik. Nos, ha ezekből generációként csak kettő-három befolyásos emberré növi ki magát, feltehető, hogy valamikor a kormányzat valamilyen ága segítségüket, tanácsukat kéri majd valami magyar üggyel kapcsolatban. Ez nem képzelődés, hanem reális, konkrét példákkal illusztrálható állítás. Éppen ezért, 1988 novemberében megint csak összejön majd Indiana University-n vagy 20- 30 doktorandusz, akiknek a meghívókat még Gyuri névlistája alapján, de már én küldtem ki. De ezen a második találkozón ki lesz az, aki a vitákat vezesse, aki a diákoknak tanácsot, segítséget nyújtson? Ránki György korai halálával bizony nagyon elárvultak azok, akiket a sors a magyar kulturális végekre állított, akiknek nagy tehetségével, tudásával segítségükre sietett. Valami vigaszt a Bölcsesség Könyve (4,7-9) nyújt: Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. Sokkal többet ér az embernek a bölcsesség, mint az ősz haj, és a büntelen élet mint a magas kor. 10
