Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)

1988 / 3. (109.) szám

kivándoroltakból tevődünk össze, bár van köztünk régiamerikás és teljesen újonnan érkezett magyar is. Ennek vannak előnyös, de vannak előnytelen oldalai is. Az előnyök — szerintem — két tételben foglalhatók össze. Elsősorban az, hogy száműzöttek voltak és így hazájukkal tovább is teljes mértékben vállalják a tudatbeli és közösségi azonosságot. Másodsorban, hogy tanult és művelt emberek voltak, akik általában (főleg az 56-osok esetében) képesek voltak jól beilleszkedni új befogadó hazájuk gazdasági, kulturális és társadalmi életébe. De vannak előnytelen oldalai is ennek a származásnak. Elsősorban, hogy nehezen szabadulunk meg a múlt ideológiai begörcsösödéseitől. Másodsorban, hogy nehezen szabadulunk meg a régi társadalmi osztályokhoz való ragaszkodástól magyar körökben. Ugyanaz a magyar, aki teljesen demokratikusan viselkedik amerikai körökben — mert a környezete ezt igényli — a hétvégen, magyar családi, baráti és társadalmi körökben ismét hangsúlyozza származását viselkedésében, beszédmodorában és baráti kapcsolataiban. Harmadsorban, sokkal jobban kielégítik a szimbólumok és a látszatok mint a konkrét eredmények. Ezzel ellentétben, a régiamerikás magyarokban sokkal több a praktikus célok és eredmények megbecsülése. Sőt, őket főleg ez érdekli és nem az ideológiai hozzáállás vagy a szimbólikus jelentősége valamely cselekedetnek vagy eseménynek. Szerintem tőlük rengeteget tanulhatunk abban, hogy munkánkat miképpen tudjuk hatásosabbá tenni. Közösségünk már megalakulása kezdetén alkalmazkodott a régiamerikások eredmény és siker mércéjéhez. Az emigrációs politika jobboldali-baloldali ideológiai csetepatéi nem érdekeltek bennünket. Korán felismertük bennük a szószátyár, gyenge tehetetlenség és gyámoltalanság, „wimp”-ség szimptómáit — melyeket menekvésnek használtak az itt és most, a valóságos lét kikapcsolására. Mi a létező világban akarjuk érvényesíteni a magyarságot, nem pedig egy nemlétező, a hétvégekre leszűkített mitikus világban. Ugyanakkor ezt úgy akartuk megvalósítani, hogy ne szakadjunk el népi, nyelvi és kulturális gyökereinktől.

Mi tehát próbáljuk tartani a kapcsolatot magyar és a magyar közt, államhatároktól, ideológiai elkötelezettségektől függetlenül. Gyermekeinket a kettős hűség alapján próbáljuk nevelni, ennek minden előnyével és nehézségeivel. Próbáljuk egyeztetni Közösségünkben a kulturális ragaszkodást népünkhöz a pragmatikus és demokratikus amerikai környezetünk követelményeivel. Amennyiben sikerült nekünk ezt a kettősséget meghonosítani, annyiban vagyunk és leszünk sikeresek magyar céljaink megvalósításában.

Amit sokan — főleg az emigrációs értelmiségiek közül — nem tudnak vagy nem akarnak megérteni, az, hogy környezetünk óriási tudatformáló tényező és hogy a közösségi tudat nem csupán egy nép lelkűidéből fakad. Épp most — István királyt, Szent Istvánt, halálának 950. évfordulóját ünnepelve — érdemes ezen mindannyiunknak elgondolkodni. Lovas-nomád pusztai népünkkel István előrelátása segített elfogadtatni az európaiságot. Tudjuk történelmünkből, hogy ez nem egyik napról a másikra ment végbe és nem fájdalommentesen. Sőt— nekem még most is fáj, vagyis irodalmi és érzelmi létemben Juhász Gyulával sokszor megsóhajtom Tonuzóba vagy Koppány sorsát, mint a magamét.

De ebben nekünk, egyik hazánktól távolszakadtankank egy fontos lecke rejlik, a másik hazánk — amibe belenőttünk, az is

kéri és megköveteli alkatunk — közösségi lényegünk — alkalmazkodását. Ezzel élni kell, ezt számba kell venni, mert akár tetszik, akár nem, hatással lesz ránk. De ha ránk nem, gyermekeinkre biztosan! A mitikus hétvégi magyarság csak egy generációt képes inzulálni ennek hatása ellen.

Az amerikai történész-politológus, Louis Hartz, erre egy koncepciót alapozott, amit „fragment of culture” modellnek mutatott be. Azaz, több társadalmat — vagyis alapjait — csak úgy lehet megérteni, ha ismeri az ember azt a kulturális közösséget, amelyből származik a „morzsa” avagy „törmelék” amely annak a közösségnek az alapfeltételeit magával hordozta. Ugyanakkor a környezet hatását is ismerni kell ahhoz, hogy felmérjük a „magyar morzsa” vagy „magyar kulturális törmelék” fennmaradási esélyeit idegen, vagyis új keretek között.

Ugyanakkor egy ilyen felmérés csupán eszköz lehet és nem végcél. Azért fontos, hogy jobban tudjuk mivel állunk szemben, nem azért, hogy meghatározza számunkra, hogy miért érdemes a továbbküzdés. Az utóbbit teljesen Madáchra hagyhatjuk elméletileg — amíg a kivitelezésben minél több külföldre szakadt magyart kell tudjunk rávenni az aktív szerepvállalásra. És lényegében ez a Közösségünk legnagyobb feladata! A „fogyasztókból” „termelőket” kell tudnunk aktivizálni, a nézőkből szereplőket, a passzívan szemlélő tömegemberekből elszánt és elkötelezett minőségi embereket teremteni! És nem várhatunk, mert az ajtónkat már döngeti a következő magyar kivándorlási hullám. Nekünk előre kell készíteni a talajt — hogy itt is megmaradhassanak magyarnak!

Tehátazitt megjelenteknek kell jobban bekapcsolódni a közösségi munkába. Maga a Közösség is meg kell találja a módját annak, hogy eléije mindazokat, akiket még köt az érzelmük vagy az értelmük a magyarsághoz. Ez azt jelenti, hogy ki kell tudnunk törni abból a zárt körből, ami jellege az emigrációs és a szórványban élő magyar szervezeteknek. Nem lehetünk egy korszak, egy osztály, egy társadalmi réteg, egy vallás vagy egy korcsoport közössége. Áthidaló szerepet kell tudnunk vállalni értelmiségi és kétkezi munkás, hívő és hitetlen, katolikus és református, fiatal, középkorú és idős, régiamerikás, 45-ös, 56-os és újonnan kivándorolt között, erdélyi, délvidéki, burgenlandi és budapesti között. Valahogyan le kell hogy tudjuk bontani az elválasztó és szétválasztó falakat, amelyek a közös minőségi magyar munkát akadályozzák! De ezt az áthidalást csak úgy leszünk képesek megvalósítani, ha mindannyian vállalunk ilyen szerepet.

A nagy közös célok hatásos szolgálata kell bennünket összekapcsoljon. Eddig is hatásos katalizátor volt ennek érdekében Közösségünk. A minden évben erősödő találkozónk azt jelzi, hogy ezt a feladatunkat jól végezzük. Az ilyen irányú munkáinkat még jobban kell tudnunk elvégezni a jövőben. Ezért a közgyűlésünkre mindannyiotok támogató ötleteit, javaslatait, anyagi hozzájárulását és munkavállalását kérjük.

Ugyanakkor megjegyzem mondanivalóm befejezéséül, hogy vannak bizonyos alapelveink, amelyektől nem tágítunk. Semmiféle ideológiai iránynak nem vagyunk elkötelezettjei, nem politizálunk pártpolitikai értelemben. Szabad fórumot biztosítunk mindenki számára, aki magyar közösségi ügyekért küzd. Vallásos elszántsággal — felekezeti elkötelezettségektől mentesen — akarjuk szolgálni a magyarság fennmaradását és továbbfejlődését világszerte.ű

ITT -OTT 21. évi. (1988), 3. (109.) szám 11