Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)

1988 / 1. (107.) szám

Azt például, hogy a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola (1979-ben szűnt meg) 8-10 éve végzett magyar hallgatói ma már román nyelven kötelesek letenni véglegesítő vizsgáikat. Hogy ugyancsak Vásárhelyen a kezdetben kizárólag magyar oktatású Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet előbb csak kéttagozatosra változtatták, hogy mára csupán a gyermek- és fogorvosképzést hagyják meg magyarul is az idén alig húszegynéhány kezdő halgató számára. De éppoly elszomorító az arány a nagymúltú teológiai és művészeti főiskolák esetében is, hol többnyire két-három magyar diákból áll az "évfolyam".

Az erőszakos asszimiláció végnélkül porolható példáitól elakad szavunk, hitetlen döbbenettel hallgatunk. "Hát mindez lehetséges? Es meddig még?" - hánytorog belül a kérdés.

Mivel az áldozatok nem szólhatnak, nekünk kell szólanunk! Tétlenül tovább nem hallgathatunk, elnézvén hogyan fojtja a szót mostoha sorsú társaink torkára a rettegés és reménytelenség.

Szóljunk érettük és helyettük is, mert a fennmaradás szüksége parancsolja, hogy a magyarnak született erdélyi gyerekek ne a nyelvtelenség és tudatvesztés poklában nőjenek fel, hogy a világot, s benne magukat anyanyelvükön ismerhessék, hogy nevén nevezni tudjanak minden szerszámot, amit majd kézbe vesznek, minden érzést, szándékot, eszmét mi lelkűkben megteremhet. Hogy a tanítók, orvosok, művészek és papok értsék övéiket, megtartó szavakkal hozzák el nekik a tudást, gyógyulást: lélekig ható igékkel a reményt és hitet.

Magunknak, valamennyiünknek nem is kívánnék többet, mint ezen óhajok teljesülését. A most kezdődő, s minden ezután következő tanévre...

(Határ/idő/napló. független, szamizdat folyóirat, Budapest 1987, 4-5. sz.)

TÖBB SZEM TÖBBET LÁT ... !

Helyzetünk — mármint a magyar ifjúságé — hasonló mindenütt, ahol mint másodgenerációsak élünk, de nem igazán különbözik azokétól sem, akik nem kétnyelvűén nőttek fel. Ezért nem mint európai, hanem sokkal inkább mint fiatal írom le gondolataimat.

Léteznek viszont ellentétek, félreértések, amelyek abból adódnak, hogy más és más környezetben nőttünk fel. Ami mégis összeköt, az magyarságunk. Beszélgetésekből kiderül, hogy nem mindenki számára azonos a probléma. A megértéshez szükséges a pontosabb életkörülmények megismerése. Kapcsolatokra van szükségünk, közös programokra.

11