Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 3. (105.) szám

női ipariskolától, 14 földmíves iskolától, 1 gazdasági-, 1 kereskedelmi-, és 2 jogakadémiától, és 1 tudományegyetemtől. (Az adatok Gheorghe Adamascu: Probleme ale 7nvátámi ntului — Bucuresti, 1929 — c. könyvéből vannak.)

A román uralom kezdete óta Erdély 2,0 míliónyi magyar lakosságát — öt év leforgása alatt -- öszesen 8076 magyar tannyelvű tanügyi intézményétől fosztották meg. De ugyanígy a tiszta magyar lakosságú Udvarhely egyházmegye református népiskoláinak 54%-a, tanítóinak 55%-a és tanulóinak 70%-a esett áldozatul a kultúra-nivellálási programnak. Az adatok az 1924-es esperesi jelentésből valók.

1924-ben, öt évi előkészület után, a román kormány elérkezettnek látta az időt, hogy törvényesen is egységesítse Nagyrománia népoktatásügyét. Két törvény is született: 1924 július 26-án az állami elemi oktatásról, s 1925 december 22-én a magánoktatásról.

Az elemi oktatási törvény kimondja, hogy: "Államunk egységes s ez okból a kötelező elemi oktatásnak is egységesnek kell lennie. Ezt követeli a nemzeti és polgári öntudatunk és az állam magasabb érdekeinek kifejlődése. Egyféle iskolát és egyféle lelket.”

A törvény 7. paragrafusának és végrehajtásáról — egy évi tapasztalat után -- Teodor Iacobescu képviselő így szólott 1925 december 15-én a román parlamentben: "A múlt évben az állami elemi oktatásról szóló törvényben

felvették a 7. paragrafushoz, hogy a kisebbségeknek is fognak állítani elemi iskolákat. És a miniszter úr ezt a paragrafust nem hajtotta végre, sőt a meglevőket is megszüntette. Már Besszarábiában nincs is kisebbségi iskola, csakis román van mindenütt. — C. Anghelescu közokt. min. szólt közbe —: És ez nem tetszik önnek? — Iacobescu folytatta: — Ma már Besszarábiában nemcsak a nép panaszkodik, melytől elraboltak egy jogot, amit a törvényben biztosítottak neki, hanem az odaküldött román tanítók is, akiktől pedegógiai lehetetlenséget kívánnak, mivel nem tudják a gyermekek nyelvét. A kényszerített uniformizálás ellen, úgy pedagógiai, mint didaktikai szempontból tiltakozom. Ne követeljük a kisebbségektől, hogy asszimilálódjanak. Sohasem fognak önök a magyarokból, németekből, bolgárokból románt csinálni. Azért ne igyekezzünk elrabolni anyanyelvűket sem!" (L. Desbaterile Deputátilor, 1925/26, Nr. 32.)

A 8. paragrafus legalább ennyire tragikusan érintette a kisebbségieket: "Azon román származású állampolgárok, akik anyanyelvűket elfeledték, kötelesek gyermekeiket csakis román tannyelvű nyilvános [azaz állami], vagy magániskolában taníttatni."

És akiről kijelentették, hogy román, csak elfeledte a nyelvet, hiába tiltakozott a törvény ellen, vagy hiába bizonyította vallásával s tudatával érvelve, hogy magyar vagy német, nem térhetett ki, hanem akadékoskodása miatt még 240 lej pénzbüntetést is fizethetett.

A törvény 159. paragrafusa teremtette meg a hírhedt kultúrzónás állapotokat. Mit is jelentett a kultúrzóna? A törvény szövege szerint, azok a fiatal román tanítók akik nem Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Udvarhely, Csík, Háromszék, Maros-Torda, Torda-Aranyos, Hunyad s még tíz besszarábiai és bukovinai községben születtek, de ott állást vállalnak, kötelezik magukat, hogy legalább négy évig ezen vármegyékben tanítanak, amíg ott szolgálnak alapfizetésük 50%-át kapják pótlék gyanánt. Átköltözködési költség megtérítése gyanánt a nős tanítók összes havi fiezetésük háromszorosát kapják, míg a

38