Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 3. (105.) szám

Mi más volt ez az elcsöndesedő figyelem, mint az, amit a nemzet szellemének hívunk? S a nemzet szelleme e téren, idekint, Amerikában az utolsó tíz-tiezenöt évben sokkal hatékonyabban működött, mint odahaza. Megismétlődött nagyban az, ami a Márai vers esetében is történt: a külföldi magyarság mélyebbre és messzebbre látott.

De a példánál maradva, el kell mondanom: ahogy Márai Sándor "Halotti beszéd"-e Illyés Gyula "Egy mondat a zsarnokságról” című versétől kapott külön dimenziót, a külföldi magyarság csakis egy erőteljes otthoni Magyarországtól kaphatna hasonló rangú értelmezést. Egy lelkületében szétesett ország legföljebb csak mint probléma lehet távolról vonzó, vagy mint lelkifurdalás.

Sajnos, most itt tartunk. A szétesettséget azonban én, mint annyian mások, nem tartom halálosnak. Mert a széteséssel együtt olyan merev formák is fölbomolnak, amelyek a szocializmus alkati hibájából keletkeztek. Például az értékeket megkérdőjelező több évtizedes kontraszelekció végre önmagát kezdte megkérdőjelezni. Mondhatnám, hogy a hatalom, sokakat kiszorítvas a politizálás köréből, önmagát szorította sarokba.

Komoly, sorsfordító idők várnak ránk otthon.

Lehet, hogy ezek az idők a lassú visszavétel esztendei lesznek. A civil társadalomnak egymás után, lépésről-lépésre kell majd visszaszereznie az államtól a kisajátított oktatást, a kisajátított emlékezetet, kezdeményező erőt és a kisajátított szellemi életet. Sőt magát a nemzetet is, apró hódításként.

Ez a folyamat még a láthatóvá vált gazdasági romlás előtt megindult Magyarországon. Megbátorodó egyének állnak ki meggyőződésük mellett, hogy a megnyilvánuló, de fáradt hazugságoktól visszaszerezzék a maguk igazát. S ugyanezzel a szándékkal egyre több kis közösség is szerveződik.

Ha valamihez, hát épp ehhez a visszaszerzéshez kell a legnagyobb erkölcsi erő. Szerencsére, ennek a föltételei mindenekelőtt magunkban vannak.

Mielőtt elindultunk volna ide Amerikába, fölötlött bennem egy erőteljes, már-már érzelmes kép a történelmünkből. A tizennyolcadik század végén, a II. József fölvilágosult abszolutizmusát követő évben, ezer magyar nemesi család fogott össze, hogy a nemzetet a birodalom ölelése közben is megmentse, összefogásuk morális természetű volt és ahogy ma mondjuk: személyes indíttatású. Elképzelésükhöz nem szerveztek pártot, ki-ki maga döntötte el, hogy ezt az egyszemélyes nemzet-mentést miként és hogyan tudja végezni. Azzal-e, hogy könyvtárat alapít, azzai-e, hogy politizál és a műveltséget gyarapítja, vagy pedig azzal, hogy a nemzet csinosodását segítő irodalom kifejlődését támogatja. Mindössze annyit tettek, hgoy az 1/90/91-es budai országgyűlésen hangot adtak szándékuknak.

Nem tudom, melyik kor magyarsága forgott nagyobb veszélyben, az akkorie, vagy a kisebbségi magyarság tragédiájával végzetesen megterhelt jelenkone? De azt tudom, ezer hasonlóan összehangolódó család ma is elkelne egy ilyen szándékhoz. Kiválasztódva innen, otthonról, s a világ más helyeiről is! —

21