Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. (106.) szám
amerikaiakat látom. Aki mindkét kultúrát egyszerre látja kívülről és belülről, sőt képes magyar énjét amerikai szemmel, amerikai énjét magyar szemmel vizsgálni — nos, az véfeményem szerint emberebb emberré válik, s magyarnak, amerikainak egyaránt becsesebb. Ha mármost a két kultúrához való kötődés jó dolog, akkor terjeszteni, népszerűsíteni kell — végül is, ez az amerikai módszer. Az én esetemben a gyerekkori élmények, a család -- no meg egyszerűen a sors -- voltak a meghatározó tényezők, de ezek nem szolgálnak modellként, mert a konkrét mozzanatok se nem általánosíthatók, se nem sokszorozhatok. Az a szomorú igazság, hogy ebben az országban egy magyar család önerejéből ritkán képes sikeresen továbbadni kulturális örökségét és nyelvét. Ráadásul olyan korban élünk, amikor a család szerepe és szerkezete aggasztó mértékben meggyengült. Hová lehet hát fordulni? Az Egyesült Államokban a népcsoportoknak kultúrájuk ápolására saját szervezeteik vannak; örömmel mondhatom, hogy közülük az egyik leghatékonyabb a Magyar Cserkészek; de a csapatok nincsenek ott mindenütt, és a Magyar Cserkészek programja sajnálatos — habár érthető — módon a 30-as évek, a magyar cserkészmozgalom fénykora óta lényegében változatlan. Az egyházak is fontos kulturális szerepet tölthetnek be, csakhogy — autokefál egyház Magyarországon se régebben, se most nem lévén — ezek kohézióképességgel nem rendelkeztek, s a magyarországi értelemben vett10 jelentőségük együtt múlt el azzal a szívós bevándorló nemzedékkel, amely a századfordulón megalapította és felépítette őket. Mindez azt jelenti, hogy az amerikai magyar vagy magyar származású amerikai családoknak talán a többsége ugyanúgy elszakadt a magyar dolgoktól, mint mi annak idején azon a virginiai hegytetőn. E gondjukra természetesen nincs gyors, átfogó és kielégítő megoldás, kaphatnak azonban némi segítséget, és kaphatnának többet is. Amerikai részről a más kultúrák iránti szellemi beállítottság előnyösen változott. A tankönyveket "tisztába tették". Az általános iskolában a gyerekek beszámolót írnak kulturális örökségükről osztálytársaiknak, és hivatalos bátorítást kapnak, hogy legyenek rá büszkék. Ékes bizonysága ennek a változásnak a Szabadság szobor rendbehozására tett javaslat. Messze már az idő, amikor Ohióban elégették a német könyveket; amikor Louisianában eltörölték a francia nyelvet és megbüntették a Cajun gyerekeket, akik beszélték; amikor a japánokat bebörtönözték; vagy amikor a négerek csak a buszok hátuljában utazhattak és külön ivókutakból ihattak. Az amerikai közösség nagyobb belső toleranciára kényszerült, egyszersmind ráébredt, hogy kifelé, a nagyvilág más részei felé is nyitottabbnak kell lennie, nem maradhat hatalmas szárazföld az emberiség idegen tengerében. Ennek egyik vetülete, hogy újabban hangsúlyt kapott az idegennyelvoktatás és a nemzetközi kutatás. Igaz, az új törekvéseket tisztán gyakorlati szempontok vezérlik (japánul kell tanulnunk, hogy versenyben maradhassunk Japánnal), de a hatás ettől még üdvös; az új klisék különben is jobbak, mint a korábbi évek hadügyi indokolásai, amikor a rohammunka-programokat11 különféle nemzetvédelmi tankötelezettségi törvények12 alapján pénzelték. Valóban nagy összegeket és erőforrásokat fordítanak nyelvtanításra, globális tanulmányokra, nemzetközi kapcsolatokra és csereprogramokra mind közép-, mind posztgraduális szinten; a Kongresszus és a Bundestag közötti egyezmény például, amelyben önkéntes szervezetek közreműködnek, s keretében magam is dolgoztam Portlandben, évente középiskolás diákok százait küldi az NSZK-ba, és ugyanennyi német középiskolást fogad; és van egy hasonló program Japánnal is; 10. Eredetiben: a magyar értelemben vett 11. "Crash programs” 12. National Defense Education Act 37
