Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. (106.) szám
öncélúságát gyakorló társadalomban a Duna védelme felébresztheti a közösségi tudatot, a nemzet jövőjével való törődést, s az azért való felelősség vállalást minden magyarban. A magyar kormánynak is érdeke lenne egy a teljes társadalom bevonásával kialakított megoldás, mert a közmegegyezéssel kialakított tervet támogatná a közvélemény, míg egy diktátumot nem. Az is a kormány érdeke, hogy hitelezői előtt a magyar gazdasági érdekek felelősségteljes képviselőjének tűnjön. Végül a kormány jóhírét növelné világszerte, ha nyitottságával módot adna a közvélemény érvényesülésének, csatlakozva a Szovjetunióban megindult folyamathoz. Mint ismeretes, Gorbacsev leállította a sztálini időkből visszamaradt gigantikus természetátalakító építkezéseket. Végül vessünk egy pillantást a Szovjetunió érdekeire is a GNV-t illetően. Gyakran hallható az az érvelés, hogy a GNV-t stratégiai okokból, szláv szolidaritásból és presztízskérdésből támogatja a szovjet kormány. Ezen állítások egyike sem felel meg a valóságnak. Először is, a szovjet kormány nem támogatja a GNV-t, csak a közvélemény hiszi azt, hogy bármi, ami a csatlósállamokban történik, az azért megy végbe, mert a Szovjetunió megköveteli. A valóság az, hogy amikor az 50-es években a magyar kormány (Gerő Ernő vezetésével) a GNV ellen döntött, ezt a döntést a Szovjetunió támogatta. Persze az sem igaz, hogy a GNV esetében szlovák érdek ütközne a magyarral. Mint a korábbiakból kitűnik, a két nemzetnek azonos az érdeke. A stratégiai szempont felemlegetése egyenesen nevetséges. Nemcsak azért, mert régen elmúlt a konvencionális háborük kora, de azért is, mert egy 160 kilométeres kis folyószakasznak még az első világháborúban sem lett volna jelentősége. Persze mindez nem jelenti, hogy nem lehetne Pozsonyt kotrássai elérhetővé tenni nagyobb tengeri hajók számára, de ehhez Nagymarosra nincs szükség. Ugyancsak alaptalan a presztízskérdéssel való érvelés, mert egyrészt a GNV nem szovjet terv (hanem egy régi magyar terv, melyet ma Husák elnök erősen támogat), másrészt éppen most vagyunk szemtanúi annak az igyekezetnek, mely a Szovjetuniót rugalmassá, a közvéleményre, s más nemzetek érdekeire érzékennyé kívánja tenni. így a merev presztízs-szempontok helyett az új szovjet vezetést az érdekli, hogy a csehszlovák és magyar nép majd hálás legyen azért a sorsukat döntően meghatározó megoldásért, melyet a Szovjetunió is szorgalmazott. MÚLT ÉS JÖVŐ Az első szerződést a GNV-vel kapcsolatban 1977-ben írták alá. 1983-ban a magyar kormány elfogadta az egyes átadási időpontokat, de pénzhiány miatt mást nem tett. 1986-ban a Creditanstalt-Bankverein és az Österreichische Landerbank egy félbillió dolláros kölcsön folyósítására írt alá szerződést. E kölcsönből a szintén osztrák DoKW építené meg a Nagymarosi erőművet 70 százalékban osztrák munkaerővel. Bősnél a munkálatok előrehaladottak, kiirtották a dunakiliti erdőt, épül a tároló és az "üzeme stoma'ls. Nagymarosnál az építkezési területet 1988 október elsején adják át az osztrák cégeknek, s 1989 júniusában indul meg az építkezés. Bős 1990-re, Nagymaros 1993-ra készül el, s 1996-ban indul meg a villanyszállitás Ausztriába. A magyar társadalom a Dunát fenyegető veszélyt lassan ismerte fel. Az első fontos esemény, melyre felfigyelt a társadalom, az volt, amikor 1985 decemberében a Vargha János vezette Duna Kör elnyerte az "alternatív Nobel-díjat." A második fontos 22
