Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
újjáalakult politikai szervezetek, pártok programjában azonban az antiszemitizmus szinte egyáltalán nem jelent meg, az egyébként is igen ritka lincseléseknek pedig zsidó áldozatai alig voltak. A magyarázat alighanem abban rejlik, hogy a sztálinizmus által gerjesztett hatalmas arányú mobilizáció óriási nemzsidó tömegeket is vezető pozícióba juttatott — és járatott le a többi nemzsidó szemében — hosszabb-rövidebb időre. De még ha lettek volna is olyan erők, akiknek szándékában állt zsidókat gyilkolni, ezt csak kompakt nemzetiségi tömbökben élő zsidókkal szemben tehették volna meg, márpedig ilyenek Magyarországon nem éltek. Az asszimilált zsidósággal szembeni erőszakos fellépéshez konszolidált viszonyok szükségesek, amelyek magukban foglalják a lakosság előzetes, alapos ideológiai megalapozását és a zsidók kiirtásának vagy jogfosztottságának, kiűzésének tervszerű, legális, sőt — paradox módon — jogállami keretek között történő megszervezését igényli. 1956-ban erre -- a szovjetek kivonulása és újbóli bevonulása, valamint az ezzel összefüggő harci cselekmények miatt — csak két nap állt volna rendelkezésre. De mégha netán teljes egészében győzött volna is a forradalom, valószínűtlen, hogy konszolidációja során olyan csoport juthatott volna hatalomra, amely intézményes zsidóüldözés megvalósítására képes, illetve ezt szándékozza. Sajátos módon a propagandában az antiszemitizmus az 1957-ben kezdődő restauráció során erősödött fel, amikor a párton belüli hatalmi harcok legitimálására szolgált. Meg kell vallani azonban, hogy ettől a rövid periódustól eltekintve Magyarországon — kelet-európai viszonylatban egyedülálló módon -- a hivatalos antiszemitizmus azóta is csak egészen jelentéktelen foltokban jelentkezett. Ennek az oka az lehet, hogy Magyarországon -- mint már említettem — a zsidó vezető garnitúra és az apparátusban tapasztalható zsidó felülreprezentáltság leépítése egészen 1956-ig elmaradt, akkor viszont nem belső tisztogatás, hanem a forradalom idézte elő illetve indította be az őrségváltást. Az előállott kataklizma elkerülhetetlenségét a zsidóság is bizonyos fokig átérezte. A forradalomnak még az antiszemita megnyilvánulásait is kevésbé érezték igazolhatatlannak, mint általában a zsidóellenes atrocitásokat. Elvégre a Rákosi-rendszer embertelensége mindenki számára evidens volt (kivéve a rendszer fenntartásában érdekelt, túlságosan is kompromittált rétegeket), s nagyon sok zsidó is az áldozatai közé tartozott. Az 1956-ban történt nagyarányú zsidó disszidálás oka inkább az volt, hogy az érdekeltek úgy látták: akár így, akár úgy, de életük, vagyonuk nincs biztosítva. Ezenkívül azt is érezhették: nekik éppen elég az az általában csak verbális, de gyakori megaláztatás is, amely akkoriban érte őket. A zsidó menekültek kisebb, de nem csekély része azok közül került ki, akik a felkelők oldalán vettek részt a forradalomban, és a megtorlás elöl menekülve hagyták el az országot. Közéjük tartozott az az értelmiségi gárda is, amely eleinte a Rákosi-rendszer leghangosabb dicsőítői közé számított, később azonban az 1956-ot előkészítő ideológiai gerjedés élharcosai közé tartozott. Ettől eltekintve azonban a zsidóság többsége a forradalmat riadtan, passzívan, nem nagy rokonszenvvel figyelte. A politikai karrierlehetőségekből való kiszorulás felértékelte egy másik, hagyományosan zsidó érvényesülési csatorna jelentőségét: az értelmiségi pályát. Ez részben még ma is a táptalaja ama populáris vélekedés országos szintű elterjedésének, miszerint az országban a zsidók uralkodnak. A társadalmi élet egyik szférája különösen látszik e hiedelmet erősíteni, és ez pedig a nyilvánosság. Mivel a nyilvánosság — a demokrácia hiánya miatt — csak csökevényesen fejlett, s ami van, az is monopolizált, jelentősége abnormálisán felértékelődik a közvélemény szemében. Magyarországon a politika szférája szinte kizárólag a televízió politikai híradásaiban jelenik meg. (A politikusokat, a politikai intézmények működését, felépítését az emberek alig ismerik.) Ha az átlagpolgár látja, hogy a külpolitikai kommentátorok, a riporterek szinte mind zsidók, az az érzése támad, hogy a közügyeket továbbra is a zsidók irányítják. Mivel a zsidóság a magyar társadalomban továbbra is a magasabb és a közepes státuszú rétegekben helyezkedik el, és így 13
