Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 4. szám
GÓRCSŐVEL 1956 emlékének világszerte adóztak mindazok, akiknek szívügye a szabadság és a magyar sors. Így volt ez az oregoni Portlandban is. Az ottani Magyar Baráti Közösség október 31-én tartotta meg emlékünneplését. Én is ott voltam, és szerencsésnek éreztem magam (és egyben megtisztelve is), hogy velük együtt lehettem és velük együtt emlékezhettem meg arról, ami egyben hősi szabadságharcunk és nemzeti tragédiánk. De most nem az ünnepről s az elhangzottakról lesz szó, hanem magáról a rendező közösségről, a portlandi magyarok MBK-járól. Hallásból már sokat tudtam róluk, persze, de amit náluk láttam, az optimizmussal töltött el: hát így is lehet! Mert Portlandban egységes rendezvény volt, ellen-, pót- és kiegészítő rendezvények nélkül. Egységesen és együtt ünnepelt Portland környéke a Red Lion szálloda egyik bankettermében. Százhuszonketten voltunk. Igazi baráti hangulat uralkodott az együttlevők között. És ami nagyonis különlegessé tette az estet: minden simán ment, annak ellenére (vagy tán épp azért) hogy sehol sem voltak vezetők, vezérek. Mintha minden magától történt volna, mindenki pontosan tudta, mit kell tenni. Civakodásnak, veszekedésnek, hangos szónak nyoma se volt. Istenem, miért nem lehet így másutt is, Clevelandban, New Yorkban? Portlandban talán: türelmesebbek az emberek. Kevesen vannak magyarok, de ezért mégis sokat fel tudnak mutatni számukhoz viszonyítva, kevesebb hűhóval, ami máshol sokakat, különösen a fiatalabbakat, elvadít tőlünk. Portlandban is van persze lemorzsolódás, de van gyarapodás is, méghozzá sokszor a nem-magyar házastársak vagy barátok bekapcsolódása révén. Kimagasló példája utóbbinak az "Aratás együttes" néptánc csoport. Nincs köztük magyar származású egy sem. Mégis hitelesen, érzéssel adják elő a Kárpátmedencéből Portlandba élő kultűrimportként behozott táncokat. S nemcsak táncolni tudnak: tudnak közülük többen magyarul is, annyira-amennyire jól; tanulták, a szegedi egyetemen, vagy a Portland State Universityn. A befejező táncokkal együtt alig tartott egy óránál tovább a formális program, így maradt bőven idő a személyes élmények felelevenítésére, a beszélgetésre, ismerkedésre. A láthatatlan, de gondos szervezésért többen érdemelnek elismerést: elsősorban Andruskó Linda és Péter, valamint Lantos Margit és Ervin. Csak a portlandiak tudhatják, még kik járultak mindenhez hozzá. Mint kívülállónak nekem az tunt fel, hogy egymás iránt türelmesek, s hogy vallásosan ápolják a közhangulat józanságát. Amit Portlandban sikerült megvalósítani: gomba módjára kellene tenyésztenünk minden magyarlakta helyen! —l.a. 7
