Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 3. szám
Az elmúlt két évtizedben az etnikai városnegyedek bomlása fegyorsult. Ezt a bonyolult folyamatot nem lehet egy rövid írás keretében elemezni. Birmingham esetében az acélipar újabb válsága jelentette a fenyegető veszélyt. Az acélgyárak, fémüzemek, hajógyárak sorra becsuktak, vagy elköltöztek. Egy váratlan fejlemény azonban magának a városnegyednek puszta létét fenyegette. Toledo nagyvárossá növekedése mindig újabb területeket igényelt a rohamosan fejlődő úthálózatnak. Toledo városatyái - másutt már jól bevált és valósággal szentesített recept szerint - a legolcsóbb megoldás és a remélt legkisebb politikai ellenállás útját választották. Az egyik tervezett műút útvonalául Birmingham főutcáját szemelték ki. Itt olcsók voltak a telekárak. A tömeges kisajátítással és a városnegyed kettévágásával halálos csapást mértek volna a városka életére és közösségi jellegére. A megriadt lakósok előtt felvillant a közeli Ironville sorsa, ahol bulldózerek a hajdani virágzó városka minden nyomát eltüntették. A Toledo-i városatyákat azonban meglepetés érte. Más városokban a hasonló terveket minden nagyobb nehézség nélkül végrehajtották. A fiatalok szétszéledtek, az öregek sóhaját elnyomta az útépítő gépek harsány zaja, könnyeiket felitatta a lerombolt házakból felszálló por. Az etnikai közösségek nem használták fel az amerikai demokrácia széles lehetőségeit érdekeik védelmére. Politikai tevékenységük többnyire passzív volt, megrekedt abban, hogy szavazataikat hűségesen leszállították a két nagy politikai párt közül a többet Ígérőnek. Az Ígéretek pedig ígéretek maradtak. Birmingham-ben másképpen történt. Az elkeseredett lakosság összefogott városkájának megvédésére. A koalícióban minden etnikai csoport részt vett. A passzív ellenállás békés, de eltökélt eszközeivel rendületlenül ellenálltak a Toledo-i városatyák kísérleteinek, hogy az új útvonal tervét az ő rovásukra valósították meg. A magyarok -anélkül, hogy tudatos lett volna bennük - tanultak Martin Luther King-töl. Főutcájukat eltorlaszolták, vagy élő barikádokkal elzárták, hogy megakadályozzák az óriás teherautók betolakodását. A városházát állandó kérvényekkel ostromolták. A küzdelem politikai irányítója Hernády Márton, a Szt. István templom plébánosa és mások voltak. Később csatlakozott negyedmentö munkájukhoz Ujvági Péter egy Birmingham-i 56-os magyar. (Amerikai magyar viszonylatban Ujvági kivételes, sajnos majdnem egyedül álló típus. Nemcsak sikeres ipari vállalkozó és üzletember, hanem már fiatalon bekapcsolódott a politikai életbe. Ügyes gyakorlati érzékkel gyorsan elsajátította az amerikai politikai küzdelem fortéjait. Működésével; nemcsak a Birmingham-iek bizalmát nyerte el, hanem jelentős szövetségeseket szerzett más városrészek és etnikai csoportok körében is. A legutóbbi Toledo-i polgármester választáson az egyik esélyes jelölt volt. Ha a választást nem is nyerte meg, de jelentős szavazatmennyiségével szilárdította meg politikai pályafutása lehetőségeit.) Birmingham élet-halál harcát lelkesen támogatták a helyi egyházak vezetői is. A legfontosabb feladat volt, hogy visszaadják az emberek önbecsülését. "Ez a város a mi talpalatnyi rögünk" ("that’s our turf") -- fogalmazta meg Hernády Márton a Szt. István templom plébánosa a küzdelem vezérlő motívumát - "itt élned halnod kell" gondolatának áttételes, amerikai értelmezésével. Ifj. Bertalan Imre református lelkész a film zárójelenetében angolul tolmácsolta hallgatóinak a magyar himnusz határok fölötti, örök emberi érvényű sorait. A küzdelem első szakaszát siker koronázta. Az útépítési tervet megváltoztatták. Birmingham megmenekült a pusztulástól és a lakók reménykednek, hogy ünnepelhetik városkájuk századik évfordulóját 1990-ben. A kétkedő, csüggedő emberekbe visszatért az 26
