Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 3. szám

A szobában, ahova behúzódtak, rádió szólt és ök arról vitatkoztak: kellene-e fegyveres nyugati beavatkozás, vagy nem. A józanok mondták: ha Magyarország Kelet-Nyugat hadszínterévé válik - mindannyian belepusztulhatunk. S a fekete hajnalban egyszercsak megszólal a rádió: "Figyelem-figyelem! Itt Nagy Imre beszél ... ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak. . . azzal a nyilvánvaló szándékkal . . .” Aztán a Himnusz. Aztán csend. . . F.T.-ék kinyitották az ajtót. Távolról csörömpölés, csikorgás, dübörgés. . .

S *

*

Aztán csak dermedt napok. Magyarországi rádiókban: "Segítsetek! Segítsetek!" Külföldi rádiókban: felszólalások az ENSz-ben.

A faluban mindenki házába húzódott. F.T. úgy érezte: helyén kell maradjon, hisz a falu népe ezzel bízta meg. De a kisbíró aztán egy idő múlva már nem vállalta, hogy kidobolja a híreket. Üzenet a szomszéd faluból: az ÁVÓ elvitte F.T. tanító kollégáját, az ottani forradalmi Nemzeti Tanács vezetőjét. November 10-én telefon a járási székhelyről: most indult el a maguk falujába egy ÁVÓ-s dzsip.

F.T. kigyalogolt a dülőúton a vasútállomásra. . .

ŐRIZNI. . .

Őrizni és átadni a következő nemzedékeknek, meg a világ köztudatának.

Mit?

Azt, hogy igenis vannak a magyar népnek, nemzetnek demokratikus

hagyományai.

Az 1956-os forradalomban megtanultuk, hogy amikor "a dolgozó nép okos gyülekezte" lehetőséget kap, vagy harcol ki az önrendelkezési jogra, akkor azt demokratikusan tudja érvényesíteni.

Megtanultuk, hogy mi a bizalom. Aki diktátori hatalommal fordul az emberekhez, az nem bízik bennük. Aztán már ök sem egymásban. A forradalomban napok alatt szorosra fonódott az egymásra utaltság, az egymásra bizottság, az egymásban megbízás szolidaritás- hálózata. A "hit az emberben" akkor is, ha néha csalódni kell. Lehet bízni a közösségben, ha közösséget vállalok vele és ha övének tud. Árulók mindig voltak és lesznek is. De a nemzettudatot nem a nyilvánvaló árulók, hanem azok gyengítik legjobban, akik nem vállalnak sorsközösséget a népükkel.

Megtanultuk azt is, hogy a diktatórikusán megszervezett hatalomnak mi a legveszélyesebb módszere a demokrácia sorvasztására. Minden hatalom: kényszer. De a demokratikus hatalom olyan külső kényszer, amellyel szemben vitatkozni, alkudozni, küzdeni is lehet. A diktatórikus hatalom belső kényszert erőszakol: a tudatba építi be az öncenzúrát, az önkényszerzubbonyt. Ezt másképp úgy is hívják, hogy: félelem. Ahogy Bibó István is mondta: "Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni."

11