Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 1. szám
• "Mezőker'-től, úgy, alkalmanként, hegedülni s volt ezügyben ankét, hol a keszeg szólt: ö a kürtöt fújja Cpedig tébéoés a kopoltyúja), a vízipók meg búsan vállalkozott s munkaidőn túl kottát pontozott. Megszervezték a színjátszó brigádot és még a pállott víz is színt játszott, mert tudta mind, hogy nyugton osak úgy úszkál, ha tánool, szaval, vagy csasztuskál. De a pohár, azaz mocsár, kicsordult, a kagyló foga is megcsikordult és felforrt az összes hüllő hideg vére a pióoának azon tettére, mikor kirúgta osztályvezetőjét és helyébe a tarajos gőtét csupán azon indokkal nevezte ki, hogy irodalmi neve van neki. Nem volt a vállalat élén, mióta fennáll, ilyen pojáca pióoa. Le is bukott. Helyette, .heuréka! elnöki székbe ugrott a béka. Biztosította vállalatát menten elemi csapás, a gólya ellen, majd a nappalt is éjszakává téve intenzívebb kákatermelésre brekegte egyre rá a láp iszályát. Egy merte csak kinyitni táti száját, a ponty, ki mondta igyekvése láttán: "Biztos egy csomót keres a kákán!" így is volt. Csúfolva a régi rendet, a béka lassan tollasodni kezdett. Estelente magát gálába vágva kiállt a bam-busz végállomásra és a feslett kis siklóra várt ott, kivel nap nap után éjszakázott. Persze, híre ment, milyen nagy ricsajjal dorbézol a vedlett mocsári csajjal és a nád suttogott: "Miből futja bére olyan gyakran a 'Négy Lótuszlevél'-re?" CAz egy mozgó büffé, azaz mocsárda, hol összegyűlnek vacsorára kit nem várnak otthon ebi porontyok és ott rázogatják vígan a rongyot.) Egy váratlan ellenőrzésnél aztán a Csúcs-Mocsérttől kiszállt egy patkány és kemény bírságot a békára vert, mert a halpénz körül hiányra lelt. És mert nem jár magában a balszerencse, kisült, zsizsikes a békalencse, amivel manipulálni volt mersze úgy, suba, azaz víz alatt persze. Lám, így lett békánkra végzetes a flano! A kuruty bőrben rejtőző labanc 29