Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 3. szám
amit a környezet nyújt, olyasmit is, amit otthon a nézőpont, a politika, a közerkölcs vagy közvélemény miatt az író sosem szívhatott fel, -- és mindezt továbbadni, de nem a környezet nyelvén. Elméletileg egy olyan közvetítésnek, világirodalmi ozmózisnak lehetnénk tanúi, amire példa még nem volt." Ennek az ozmózisnak, úgy gondolom, máris vannak eredményei: a nyugati magyar író nemcsak számunkra ismeretlen tapasztalatokat és életérzéseket fogalmaz meg, hanem szellemi értékeket -- új gondolatokat, szemléleti, poétikai és technikai újításokat -- is közvetít. Szoros kapcsolatban él a befogadó társadalom kultúrájával, s feladatának tekinti, hogy mindazt birtokába vegye, amit a modern világköltészetben talál, hogy ilyen módon is bővítse, gazdagítsa a magyar nyelv költői lehetőségeit. Nehéz feladat lenne részletes képet adni a nyugati magyar irodalom áramlatairól és törekvéseiről, hisz ezt az irodalmat nemcsak geográfiai határok osztják meg, hanem világnézeti és irodalomszemléleti erővonalak is. Néhány kiváló vagy ígéretes költő és író nevének említése elöl mégsem térhetünk ki: elsősorban azokra hivatkozhatunk, akiknek munkásságát már valamilyen módon, ha részlegesen is, befogadta a hazai irodalmi tudat. Az idősebb nemzedék sorából Cs. Szabó László, Márai Sándor, Ferdinandy Mihály, Faludy György, Ignotus Pál, Kovács Imre, Szabó Zoltán, Gombos Gyula, Borbándi Gyula, Sztáray Zoltán, Tűz Tamás, Békés Gellért, Fáy Ferenc, Dénes Tibor, Domahidy András, Határ Győző munkásságát kell említenünk. A középnemzedék soraiból Kannás Alajost, Major-Zala Lajost, Lökkös Antalt, Nyéki Lajost, Kibédi Varga Áront, Baránszky Lászlót. Karátson Endrét, Bakucz Józsefet. Az 1956 után indulók közül Horváth Elemért, Kemenes Géfin Lászlót, Vitéz Györgyöt, András Sándort, Makkai Ádámot, Mózsi Ferencet, Ferdinandy Györgyöt, Gömöri Györgyöt., Kabdebó Tamást, Czigány Lórántot, Sipos Gyulát, Thinsz Gézát, Sulyok Vincét, Készéi Istvánt, Siklós Istvánt és Dedinszky Erikát, végül a Magyar Műhely újító szellemű és kísérletező költőit: Bujdosó Alpárt, Nagy Pált és Papp Tibort. Hiszem, hogy valamennyien megérdemlik a hazai közvélemény figyelmét, nemcsak a szeresztökét és a kritikusokét, hanem az olvasókét is, és remélem hogy munkásságuk természetes módon - a magyar nemzeti irodalom szerves részeként - lesz jelen a hazai irodalmi nyilvánosság előtt. 4. A magyar nemzeti irodalom hosszú évszázadok alkotó munkájának és szellemi küzdelmeinek a következtében jött létre, s a müveket átható közös szellemiség, az alkotó tevékenység során érvényesülő egységes értéktudat is számos nemzedék szívós munkájának eredménye volt. Kétségtelen, azzal, hogy a magyar irodalom történelmi kényszerek miatt többszörösen is darabjaira szakadt, azzal, hogy az anyaország irodalma mellett létrejöttek a nemzetiségi sorsban élő, illetve a nagyvilágban szétszóródott magyarság irodalma, irodalmunk nemzeti egysége, egységes értéktudata, legalábbis a hagyományos értelemben, megszűnt, mint ahogy felbomlott a magyarság nemzeti-területi egysége is. Fájdalmas tény ez, amellyel számolnunk kell, egyszersmind meg kell keresnünk azokat a szellemi, kulturális lehetőségeket, amelyek által a nemzeti irodalom egysége részben megőrizhető, helyreállítható. Meggyőződésem szerint, és gondolom ezt a meggyőződést, sokan osztják velem hallgatóim közül, egyetlen magyar irodalom létezik, mint ahogy egyetlen magyar nemzet is, habár ennek a nemzetnek a határoktól lemetszett részeit nemzetiségeknek, idegenbe sodródott tagjait diaszpórának nevezik. Illyés Gyula is "ötágú sípról” beszélt, nem öt sípról, hanem egyről, amelynek öt ága van. El ez a meggyőződés a magyarországi, a nemzetiségi és nyugati magyar irodalom köreiben is. A magyar nemzetiségi irodalmak, hacsak törekvéseiket nem korlátozta külső erő, mindig így igyekeztek szoros közösségben dolgozni az ’’anyaország" irodalmával. Ezt tanúsítja ezeknek az irodalmaknak a története. A romániai magyar irodalom 19
