Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)

1984 / 3. szám

biblia korának geocentrikus és homocentrikus világképétől legfeljebb Galilei korá­nak heliocentrikus világképéhez jutottak el. (Róma most próbálja Galileit óvatosan rehabilitálni. De a katolikusok modernebbek ezen a téren a protestánsoknál, akik még ma is a geocentrikus világkép istenéről prédikálnak.) S hol vagyunk ma már Galilei világképétől! Hiszen a naprendszer egy porszemnél is kisebb az egymás­tól a fény sebességét megközelítő gyorsasággal szétvágtató tejútrendszerek és csillágködök világában — aminek ma interpretáljuk a világegyetemet. A valószínű­ségszámítás matematikai formuláival azt is ki tudjuk számítani, hogy hánymillió olyan bolygó van a világegyetemben, melyben emberhez hasonló lények élnek. Hogy tudjuk ezt a világképet összeegyeztetni azzal az istenképpel, amit keresztény egyházaink képviselnek? Milyen isten lenne az olyan Isten, aki "egyszülött" fiát elküldi az egyik bolygóra, hogy annak lakóit megváltsa? Hát a többi sokmillió­val nem törődik? Az elmúlt kétezer év alatt az egyház a szelíd Jézus — Jézus urunk — tanításaiból olyan zűrzavaros, irreleváns teológiai labirintust teremtett, aminek Jézushoz már semmi köze. Új reformációra szomjazik a teremtett világ! Amig ez késik, fiataljaink legfeljebb a kereszténység perifériáin élnek (bázismoz­galmak) s a fiatalok legjobbjai a keleti filozófiákba, buddhizmusba menekülnek a keresztény egyházak makacs és arrogáns irrelevanciája elől. A keleti filozófiák ugyanis sokkal alkalmasabbak modern istenkép megteremtésére, mint a zsákuccá­­ba jutott keresztény teológia. Ne nevessétek ki a tarfejű, sárga ruhájú buddhista szerzetest, aki egy nyujorki uccasarkon koldul. Valószínű egy nyujorki milliomos fia, apái bűneiért vezekel, Hitler bűneiért, Sztálin bűneiért, Roosevelt bűneiért vezekel ( - emlékezzetek csak magyarok a budapesti szőnyegbombázásokra!-), Truman bűneiért, Menachem Begin bűneiért — s adjatok néhány centet neki. Mert nem véletlen, hogy az ősi tiszántúli református családból származó tisztalelkű, puritán parasztvezér, hívő keresztyén és presbiter leánya — fiatal kora ellenére, egy hindu vallási mozgalom magasrangú papnője — így imádkozott: Uram! Nincs már otthonom taníts imádkozni! s kiért imádkozzak? imádkozom, Uram, azokért kik foglyok s kik őrök azokért kik éheznek akik őrültek s akik nyomorultak s azokért kik ezekből gazdagodnak kik elhulltak s kik megölték őket imádkozom a mártírokért s mind azokért akik ölni tudnak imádkozom Gandhiért s Martin Luther Kingért s Stephen Bikóért imádkozom a terroristákért az ártatlanokért a gyermekekért s értünk, Uram! imádkozom értünk bocsásd meg embertelenségünket! tanítsd meg azt az imát amivel tanulhatunk: hogy ne lehessünk sohsem elnyomottak sem elnyomók Uram, imádkozom, ha valaha újra szabadság borát isszuk ne felejtsük el szenvedésünket add Uram, hogy ne lehessünk elnyomók, 21

Next

/
Thumbnails
Contents