Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)

1984 / 1. szám

Persze ma már azt is tudjuk a volt moszkvai jugoszláv diplomata, Valejko Micunovic nemrég kiadott naplója révén ÍHoscow Diary, 1980.1, hogy Hruscsov már Titóval sem volt őszinte, s remélte, hogy a kompromisszum ideiglenes lesz, csak addig fog tartani, amíg a jugoszlávokat nem lehet teljes behódolásra kényszeríteni. Andropov taktikázásai november 2-án Király Bélával s két napra rá Nagy Imrével hasonló jellegűek voltak. Király drámaian írja le november 4-i, röviddel éjfél utáni telefonbeszélgetését Nagy Imrével: "Hin iszter elnök Bajtársi Tatár kétségtelen, hogy a Szovjetunió háborút indított ellenünk. Az első szovjet hullátok tár Budapest külső védelti övét tátadják." Nagy Imre válaszol: "Andropov nagykövet itt van tel lettet. Arról tájékoztat, hogy a Szov j etun i ón ak nincs szándéka Magyarországot fegyverrel leigázn i. Közösen próbáljuk Moszkvát felhívni tájékoztatásért. Most termet kell. Kéret tájékoztasson továbbra is az esetényekről!" A kompromisszumot tagadó lenini tanok vezették a szovjeteket a magyar helyzetben. Keserűen jegyzi meg Király Béla: "A telefonkagylót tertészetesen Nagy Itre tin den igyekezete ellenére set vették fel Moszkvában. A szovjet kortány ton dánivalóját tüzérségük, net a telefon közvetítette.” [63.o.]

Király Béla könyve, amely a Magyar Öregdiák Szövetség — Bessenyei György Kör Tanúk — Korunkról, Szóbeli Történelem elöadássorozatának két — átdolgozott — előadása, remélhetőleg nem marad az író egyetlen visszaemlékezése. A színes, érdekes és egyben tudományosan analitikus munka bővítésre vár. Király Béla mindannyiunk számára sorsdöntő történelmi korokat, változásokat élt meg Magyarországon — gyakran vezető szerepben. Ezért reméljük, hogy hamarosan közreadja élményeinek, emlékeinek teljes leírását, hogy — mint Nagy Károly írja a könyv előszavában: "maradandó tanulsággá válhassanak az eddig ismeretlen történelmi események. Okulásul egy emberségesebb jövő munkálásához, ami közös felelősségünk, bárhol éljünk a világban."—Dr.Pásztor Péter, Montclair State College

—Tudja, ai ketten úgy érezzük aagunkat Miskolcon, «int hal a vízben. Reggeltől estig lubickolunk a nyelvben.

Felkapta* a fejes.

—A nyelvben?

—Az anyanyelvben. Képzelje, utcán, üzletekben, szórakozóhelyeken, aindenütt aagyarul beszélnek. Odaátról, Kassáról jöttünk, ahol állandóan szlovák szót hallunk, aég otthon, a családban is. Mindkettőnk férje szlovák. Drága, szeretni való eaberek. De hát aás az anyanyelvűk. Gondolhatja, mennyire jólesik aost csak aagyarul beszélni.

—Jó, hogy jöhetnek és ai is aehetünk.

—Ha nea jöhetnénk, a szivünk beleszakadna. Pedig iskolás korosban ne* volta* hajlandó aegszólalni

aagyarul. Édesanyás könyörgött, de én nea és nea. Édesapám halálakor érezte* át, hogy ait veszítette*.

Nea tudtaa kifejezni anyanyelveaen a fájdalmasat. Akkoriban állandóan a Kossuth Rádiót hallgatta*, és követelte* anyástól, csakis aagyarul beszéljen velem. Tudja, ai a kínok kínja? Az a kínok kínja, amikor az eaberben az öröa, a bánat az anyanyelvén nea tud aegszólalni.... — Szekulity Péter: 'Jaj a nyelvehagyottaknakí" Élet és Irodalom, 1980. szepteaber 13, Részlet.

41