Itt-Ott, 1984 (17. évfolyam, 1-3. szám)

1984 / 1. szám

oroszoknak 30,000 megmaradt honvédjával, s e tettével magára vállalja azt a vádat, hogy árulóvá lett.

Vörösmarty:

Görgeynek híják a silány gazembert,

Ki e hazát eladta cudarúl.

Kergesse őt az istennek haragja A síron innen és a síron túl.

Hervadjon a fű, ahol megpihenne,

Akadjon fel, midőn a fára néz,

Enyhét ne adjon éhe, szomja ellen A föld, s ne nyújtson soha emberkéz.

Kergesse őt a balszerencse, mint Szilaj kutyák a felriadt vadat.

Éljen nyomorból, kínból mindhalálig S ha elhal, verje meg a kárhozat.

Csak Arany János merte a véget másképpen látni, A nagyidai cigányok c., a szabadságharcot keserűségében kigúnyoló époszában, melynek végén Csóri vajda, a cigányforradalom vezetője ekként vonul ki a történelemből: A győztes Púk Mihály parancsot ad katonáinak, hogy a cigányokat ebrudon vessék ki a várból;

Kettő nagy doronggal a kapuhoz állott,

A többi riasztá a szép cigányságot:

"Fuss móré, ahogy tudsz!" ők szaladtak sorra,

Kapu küszöbénél nagyokat ugorva.

Rúdját ama kettő úgy tartja keresztbe,

Hogy át kell ugorni sebes futás közbe;

Nem magasan tartják, de neki lódítják S a szegény dádékat repülni tanítják.

Már csupán a vajda volt odabenn, maga: ő is nagykomolyan rúd felá ballaga,

Hol a végit nézte, hol pedig középen,

Látszott, hogy szeretné kikerülni szépen.

Egyszer nagyot ugrik, de nem ám előre,

Hanem egyenest fel, fel a levegőbe,

Amazok a rúdat felkapák üresen:

Rúd alatt a vajda kisuhant ügyesen.

Visszanézett egyszer és fügét mutatott;

Akkor aztán ő is a többivel tartott,

Kik, mihelyt künn voltak, úgy megiramodtak,

Hogy most is szaladnak, ha meg nem állottak.

De maga Arany így vall e művéről két évtizeddel később:

32