Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 3. szám
ILLYÉS GYULA Hamza András Manville, NJ A Közösség palásttalan papja; Illyés Elhangzott az 1983-as Itt-Ott konferencián. Textusunk ma egy Illyés vers, amely — legalábbis az én szememben — egy szonett 14 röpke sorában summázza az Illyés-jelenséget, megvallja az illyési életprogramot. SZÁMADÓ Őszül hajam, mélyülnek a redők. Több egyre köröttem a fiatal. Vakoskodván érzek szomjú erőt, legyek a legmesszebblátó magyar. Lappangó juhász-számadói gond susogja, nem mehetsz még, munka vár. Őriznem kell egy nem-enyém vagyont. Rám néz egy jégverés csöpülte nyáj. . . . Szétszóratván, ős lápokba vonult hite-konok község hű papjaként (kit azzal áld, amivel ver az Úr!) templomtalanul, palásttalanul (a vívódva folyton, mit hoz ránk az ég) kell osztanom úrvacsorát s igét! Ha szerdán azt mondottam, hogy Babits korunk legközösségietlenebb írástudója volt — s ennek ellenkezőjéről sem Czine Miska, sem Kulcsár Kati, de még maga Illyés sem győzött meg, legalábbis eddig — akkor nagy halottunkról azt kell mondanom, hogy az elmúlt félszázad legközösségibb magyarja volt. Ösztönösen és programszerűen vállalta népét, a 16 milliós magyarságot. S mikor ismét nem irodalomtörténeti méltatás a dolgom, hanem konferenciánk záróáhitatának vezetése, amelyben Illyés Gyula lelki arcképének megrajzolása a célom, ez a vállalás minden másnál központibb jelentőségű. Ennek az illyési vállalásnak a gyökerében egy mély, égő, szeretet rejtőzik. Nagyon mélyről jött, s ott abban a pusztai mélységben olyan kötődések estek, amiket Illyés soha nem tudott, de nem is akart eloldani. Élete végéig hordozza az Illyések és a Kállayak vonásait, hanglejtését, reflexeit, egész sorsát. 13
