Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 3. szám
Az élet rajongó, mohó szerelmese volt. Minden érdekelte, amit korunk szédületes iramban táguló ismeretei kínáltak, és hallgatói elé vázolta a tátongó szakadékot a technika és tudomány fejlődése és a fejlődésben mélyen elmaradt, sőt süllyedő erkölcs között. Az amerikai elnökválasztástól a vietnami háborúig, a hajdani diáklázadásoktól az esztelen fegyverkezésig gomolyogtak a témák elmélkedéseiben. De a széles emberi horizontra mindig a magyar rögről nézett. Mit jelent, mit mond ez a probléma nekünk, magyaroknak? — mindig ott bujkált ez a gondolat az egyetemes kérdés mögött. Magyarok, emigránsok, bujdosók, lőtt lábú madarak prédikátora volt Hamza András. Tehetsége, csiszolt intellektusa, nyelvtudása és princetoni teológiával való közeli kapcsolatai révén könnyen elérhette volna a babért amerikai angolszász vonalon. De ő a hűséget választotta. Egyik prédikációjából idézve: ,,Azt mondják, hogy az emberi hit legékesebben szóló példája az olasz paraszt, amelyik minden lávaömlés után új szőllőskertet plántál a Vezúv lejtőin. Az én agyamhoz és az én szívemhez az én népem szól, amiből lettem s amelyik minden egyes emberöltőben romokból építette meg a magyar megmaradás hajlékát. ” Magyarságát nem olcsó hazafias frázisokban élte ki. Sohasem vágyott a tömeg elismerésére, inkább kevesek szeretetére. Magányos ordas volt, fenegyerek, hálátlan ügyek harcosa és hálátlan igazságok meghirdetője. Haragjában, indulataiban néha feltört a hajdani, pesti külvárosi srác, előbb ütött, aztán kérdezett. S aztán jött többnyire a bűnbánat is. Nem kereste, sőt gőgösen megvetette a könnyű áron, hízelgő szólamokkal szerzett reklám-népszerűséget. Bár nagyon vágyott a szeretetre. Ebből a konfliktusból eredtek élete magaslatai és hullámvölgyei. Ha gyakorta megkísértette a görög drámák ősbűne, a „hübrisz” — a gőg — nem röstellte ezt Istennel való beszélgetéseiben alázattal megvallani. A képmutatást, nyájas pietizmust tartotta az egyházi bürokrácia főbűnének s ennek megvallása nem növelte népszerűségét egyházi körökben. Legkedvesebb költője Ady volt s egyéniségében volt valami Adys vonás. Miképpen Ady sem csak költőnek, hanem Mindennek jött, Hamza András sem csak prédikátora, de Mindene akart lenni híveinek. Istent kereső lámpás, az Úrral viaskodó próféta, a magyar sors útkeresője, a minőség kérlelhetetlen harcosa, az ízlés diktátora, folyóiratszerkesztő és irodalmi est rendező, versek interpretátora, nyomdász és könyvkötő, Kodály dalos és karmester, és amikor elhanyatlik a nyári este, a legjobb birkapörkölt ínyesmestere a Lajtától nyugatra. Ám a Mindennek ez a sok-sok hajtása mind a magyarság szeretetéből fakadt. Abból a nemzedékből jött, melynek fiatalon, a második világháborúban a két pogány közt elbukó magyarság sorsa volt a legnagyobb nemzedéki élménye, hogy az érett férfikorban ezt megkoronázza az ötvenhatos forradalom. A magyar forradalmat már külföldön érte meg, 1948-ban hagyta el hazáját, Rákosi sztálinista börtönének keserves emlékével a szívében. Néhány évi svájci tartózkodás után Amerikába vándorolt ki, Pittsburgban élt, majd az ohioi Daytonban volt a magyar református egyház lelkésze. Ezután a keleti parton telepedett le és több mint egy évtizedig a newyorki angolszász Presbiteriánus Egyháznak volt az adminisztrátora. A közben kialakult hívei csoportjából szórványgyülekezetet szervezett. Télen a Dana kápolnában prédikált a Madison Avenuen, nyáron a hívek lakásán és kertjeiben. Ez a kísérleti korszak mintaképül szolgálhat majd azokban az időkben, amikor az elnémuló harangok nyomában s az egyre nagyobb sugarú 10 T
