Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 3. szám
MŰLTUNK - JÖVŐNK és halottaink emlékezete Biztató jel, hogy Magyarországon egészségesebb a hangulat történészeink között. Az a dogmatikus ideológiai elkötelezettség, ami jellemezte a Molnár Erik által vezetett irányzatot az évek folyamán feloldódott, és egy tárgyilagosabb, józanabb és igényesebb történetszemléletnek a kibontakozásához adott teret. Ez a feloldódás majdnem az egész múltunk kiértékelésére kihat, csak épp 1956 marad befagyasztva a régi előítéletek közé, mint deszkában a görcs. 1956-al szemben ez a maradiság a mindennapi életben is következményekkel jár. Legújabban ez a Kerepesi temető 1956-os sírok felszámolásában nyilvánult meg. Amint már több tudósításból értesülhettünk, mint például a Nemzetőrből is, a szóbanforgó sírok a temető 21. számú parcellájában találhatók. Ezt a 400 sírt átszervezés ürügye alatt, nyolc távoleső másik parcella részleggel (17., 33., 33.1-33.7) tervezik felszámolni (lásd az erre vonatkozó kiáltványt!). Részben ez már folyamatban van, mert már több sírt ürítettek ki vagy költöztettek el a hozzátartozók. Olyan barátaink akik az elmúlt pár hónapban arra jártak, azt mondják, hogy már több mint egy-negyedét kiürítették. Tehát egy fait accompli előtt állunk. De ez nem jelenti azt, hogy nem érdemli továbbra is figyelmünket. Sőt, ez a történelem megmásítására irányul, tehát nekünk kell — akik tehetjük — felemelni szavunkat, hogy múltunkról ne érvényesülhessenek a hamisítások akár történelmünkről írt könyvekben, akár egy temetőnek az átszervezésében. A Kerepesi temetőben többre megy a játék mint egy bizonyos parcella felszámolása. Amint a mellékelt térképen látható, a Kerepesi temető egész jellegét meg akarják változtatni. A névcsere részben már meg is történt, mert már két neve van és a hivatalos megjelölése „Mező Imre úti Sírkert”. (Mező Imre 1956-ban halt meg, a pártközpont ostrománál szenvedett sebektől.) Amint a térképen látható, a temetőnek épp ez a része változik át „mozgalmi” sírkertté, amiben a 21-es parcellát megtalálhatjuk. Itt van a Munkásmozgalomnak és a Pártnak szánt hősi emlékközpont. Fontos pártvezetők itt vannak eltemetve sorjában, mellettük pedig azok a karhatalmisták, akiket 1956-ban elsöpört a népharag. Tehát részben érthető, hogy szemet szúr nekik az a 400 sír a 21. parcellában. De a parcella felszámolása nem megoldás! A magyar megoldás az lett volna, hogy mind a 400 sírt elköltöztetik egy helyre, távol a fentiektől, de szép emléktáblával ellátva. A magyar megoldást nem várhatjuk el a jelen pártbürokráciától annak dacára, hogy 1956 nélkül ők sem lennének ott ahol jelenleg vannak. De ha nem lehet magyar megoldás, mert köti még őket az az ideológiai szemellenző (és a nagy szomszéd), akkor legalább egy emberséges megoldást lehetett volna megpróbálni a mohácsi csatatér mintájára. 1526 hősi halottairól méltó módon emlékezett a magyar állam, attól függetlenül, hogy azok magyar vitézek vagy törökök , keresztények vagy muzulmánok voltak! Nem lehetne 1956 emlékét hasonló emberséges keretek között számontartani? Igaz, 1526 két ellenfele nem hasonlítható össze 1956 ellenfeleivel, csak a szovjet katonák és magyar szabadságharcosok esetében. (A többit illetően, inkább a kuruc-labanc történelmi ellentét tragédiája teszi árnyalttá.) Ez nem jelenti azt, hogy a „győztesek” ne tudják felmérni azt, hogy a népnek kik az igazi hősei. A nép halottainak megbecsülése nélkül csak szükség koegzisztenciát várhat a rendszer a néptől. Quo vadis hétköznapi magyar önismeret-öntudat?? 4 l.a.
