Itt-Ott, 1983 (16. évfolyam, 1-3. szám)
1983 / 2. szám
eredménye volt. Rövid miniszterelnöksége azzal vált emlékezetessé, hogy megszüntette a magyarországi sztálinizmus leghírhedtebb koncentrációs táborait és politikai foglyok ezreinek adta vissza szabadságát. A szovjet uralkodók szemében azonban Nagy Imre tál messzire ments ezért néhány hónapon belül eltávolították hivatalából és "revizionistaként" kizárták a kommunista pártból. A magyar nép azonban nem felejtette el ezt a szerény, egyszerű viselkedésű embert, aki elsőként próbálta komolyan beoltani a kommunizmust a humanizmussal. Amikor 1956. október 23-án Budapest utcáin százezrek követelték a szabadságot, a nemzeti függetlenséget és az emberséget, egy név volt a tüntetők ajkán: Nagy Imre neve. Nagy Imre válaszolt a hívó szóra és felvállalta a reménytelen feladatot. Mint a forradalmikormány miniszterelnöke, az elkövetkező tizenkét nap alatt megkísérelt óvatos utat találni a forradalmi tömegek lobogása és a szovjet eltökéltség között amely egyre nyilvánvalóbban készült kioltani a szabadság pislogó lángját Kelet-Európában. November 4-én, amikor a Vörös Hadsereg tankjai áttörték Budapest védelmi vonalát, Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszédben fordult védelemért az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez és a világ nemzeteihez, ismételten kinyilatkoztatva Magyarország függetlenségét és elmarasztalva a Varsói Egyezményt. A válasz süket csend maradt. Utolsó hivatalos cselekedete az volt, hogy felszólította a forradalmárokat: ne szegüljenek fegyveresen szembe az invázióval. A nemzet ifjainak ártatlan vére iránti felelősségérzete sokkal erősebb volt mintsem hogy látványos, de hiábavaló végső ellenállásra biztatott volna bárkit is. Ez volt Nagy Imre miniszterelnök egyetlen olyan parancsa, amit megszegtek a szabadságharcosok. Elnök Űr! Nagy Imre tragédiája az a reménytelen erőfeszítés volt, hogy összeegyeztesse a kommunista elméletet és gyakorlatot a szabadsággal, a nemzeti függetlenséggel és a humanizmussal. Az előbbiekre rászánta az életét — az utóbbiakért feláldozta azt. Évekig csendben viaskodott ezzel a feloldhatatlan ellentmondással. Amikor azonban az öszszeütközés elkerülhetetlenné vált, habozás nélkül állt népe mellé amikor az fel akart szabadulni a szovjet kommunista járom alól. Ügy adta életét nemzetéért, ahogyan élt is, nyugodt önuralommal. Megtagadta, hogy kegyelmet kérjen gyilkosaitól. Börtöntársai szerint, akik kivégzésének fültanűi voltak, utolsó szavaival Magyarország szabadságát és függetlenségét éltette. Nyugodjék békében! |U.S. Congress. Congressional Record E 2960. June 16. 1983. CHRR Bulletin. ford.N.K.I
