Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 2. szám
nómiát, ami azelőtt egyházainkban s az egyházaink által fenntartott iskolarendszerben mégiscsak garantálva volt, teljesen felszámolta. Ha ehhez még hozzáadjuk azt, hogy ma olyan technikai agymoső eszközök állnak a domináns nemzetek hatalmi apparátusának a rendelkezésére, mint amilyen a televízió, akkor a szóban forgó területek magyarságának kulturális és etnikai genocídiuma a mai rendszerben teljesen szavatolt és csupán idő kérdése, ha Magyarország részéről továbbra is elmarad minden kockázat vállalása annak érdekében, hogyahelyzet legalább lassú tempóban, lépésről lépésre, de javunkra forduljon. Egy biztos: a jogok — akár történelmi, akár önrendelkezési, akár másfajta jogokról van szó — önmagukban semmit sem jelentenek. Ha nem állunk készen síkra szállni értük, még említenünk se szabad azokat, mert még ez is provokációnak számít a másik oldalon. Az argentin—brit háború nem olyan példa, melyet a magyarság követhet, és őrült az, aki követni kívánná. De bármilyenek megkötöttségei, egy modern, tizenötmilliós európai nemzet nem marad, nem maradhat örökre tétlen-tehetetlen. Előbb-utóbb meg fogja találni a módját annak, hogy ellenfeleit (s remélhetőleg nem ellenségeit) engedményekre, meghátrálásra kényszerítse. —éji llapzárta után| SULYKOLÁS Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükben biztatás vagy vád; Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! (Reményik Sándor; "Templom és iskola") 1981 őszén, a magyar református lelkészek ligonieri konferenciáján hangzott el egy közismert és köztiszteletben álló magyar református lelkész ajkáról a summázó, összefoglaló kijelentés; a kétnyelvűség kora véget ért, most az amerikai magyar reformátusok történetében az egynyelvűség, az angol nyelv korszaka következik. Számunkra annál fájdalmasabb volt ez a kijelentés, mert olyan pap mondta el, aki már az ITT-OTT egyik nyári konferenciáján is tartott előadást, a Reménység tava mellett. Tiszteletes Uram! Kedves magyar testvérem! Az amerikai magyar református egyház (az amerikai magyar katolikus egyházzal együtt) azért sorvad, mert a pietizmus melankóliájába csomagolva ilyen defetista szellemiséget áraszt. Reformálni, reformálni, reformálni kell, tiszteletes uram! "Semper"! Különösen ma, a rohanó változások korában. Reformálni, vagyis felmérni a változásokat és a megváltozott környezethez idomítani mondanivalónkat. A maifiatal, magyar-amerikai nemzedékhez, az ő lelkükhöz kell megtalálni az utat s akkor a harangok nem némulnak el. A "kitántorgott" milliók utolsó öregjei ezekben az években búcsúznak az élettől. A mai nemzedék már nem bányászok, napszámosok, nemembertelen "sweatshop"-ok kiuzsorázott munkásai. Az unokák mérnökök, szakmunkások, ügyvédek, kereskedők, boldogultak a lüktető amerikai életben. De ők — a nagyapák — voltak azok, akik a kicsi napszámból felépítették a kicsi fehér templomokat, tisztességesen eltartották papjaikat és asszonyaik több mint félévszázadig gyúrták a csigatész5 T
