Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám
MAGYAR KIRÁLYI POSTA ITT-OTTnak: Kedves Barátaim, a Kovách Aladárral kapcsolatos megjelent írások, és visszaemlékezések, a személyesen kapott információk arról győztek meg, hogy Kovách Aladár személyét és 1944-es Nemzeti Színház-i tevékenységét teljesen tévesen ítéltem meg, ezzel kapcsolatos soraimat őszintén sajnálom. Hangsúlyozni kívánom, hogy az ITT-OTT rovatában közölt levelemet nem a Kovách Aladár elleni indulat vagy harag íratta velem, hanem a róla szóló nekrológban, szerintem szerencsétlenül megfogalmazott „amikor mindenki elbújt” kitétel. Én Kovách Aladárt személyesen nem ismertem s csupán egy alkalommal, 1949- ben váltottam vele egy baráti hangú levelet. (Levele birtokomban van ma is.) A magam „revíziójával” kapcsolatban csak annyit: a Kéthly Anna szerkesztésében annak idején Londonban kiadott Népszava 1963 október 23-i számában megjelent „Beszélgetés a holtakkal” c. írásomban mindent összegeztem, írásom elé atyai barátom, néhai Dr. Bródy Sándor volt szociáldemokrata országgyűlési képviselő írt igen meleg hangú sorokat, nem sokkal halála előtt. E csaknem húsz éve megjelent önvallomásomhoz, vagy ahogy Sándor nevezte, „útinaplómhoz" hozzátenni semmit nem tudok. — Kutasi Kovács Lajos, London ITT-OTTnak: Szerencsém volt immár két alkalommal részt venni a Magyar Baráti Közösség évi egyhetes találkozóján, az „ITT-OTT-on." Az idén már előre örültem, hogy a két év előtt e helyen megismert több amerikai magyarral újból találkozhatom. Fokozottan látom ezt az örömet azoknál a kint élő magyaroknál, akik ezt a találkozót rendszeresen felkeresik és akiknek baráti kapcsolata az ideérkezésüket közvetlenül követő időkből, a megkapaszkodás, a beilleszkedést-keresés első idejéből származnak. Sok nehéz, de emlékekben szép nap és hónap fűzi őket össze, mely eltéphetetlen baráti kapcsolatokat hozott létre. Talán ez az egyik és talán a legfontosabb célja ezeknek a találkozóknak. De láttam örömet azoknak az ún. törzstagoknak a szemében, amit egy új, vagy itt eddig még meg nem jelent személy megérkezése jelentett. A különböző környezetbe és különböző életkörülmények közé került amerikai magyarok természetesen nem egyformán látják helyüket és a kinti magyarság helyét, más és más a kötődésük a magyar hazához (ez függ részben attól is, hogy ki él még a rokonok és barátok közül), másképp látják a mostani Magyarország helyzetét — de egyben biztosan egyek: abban, hogy magyaroknak érzik magukat és azok is akarnak maradni. Ebben a törekvésben segíti őket a Magyar Baráti Közösség és annak minden évben megrendezett összejövetele. Csaknem minden amerikai magyart egy itthoni negatív élmény, ill. keservesen átélt időszak vitt rá hazájának elhagyására, ill. kényszerítette erre. Ez természetesen kitörülhetetlen nyomot hagy s így a politikai felfogásban, a jelenlegi Magyarország helyzetének megítélésében sem lehet egységes az egyének felfogása. A nézetkülönbségeket azonban felülmúlja az az érzés, hogy Amerikában is magyar akarok maradni és itt is az a felelősség kell minden tettemet áthassa, mellyel a magyar népnek, a magyarság öszszességének tartozom. Úgy érzem, hogy ez a vezérlő gondolat hatja át a Magyar Baráti Közösség tagjait, nem pedig a széthúzás, nem az egymás kritizálása, nem a jelenlegi Magyarországgal minden szempontból való szembenállás. Politikai rendszerek megnyilvánulásai és egyes politikusok Amerikában is, itthon is kritikára alapot adhatnak és adnak is, de ezt a kritikát szabad, sőt kell is gyakorolni. Az ellenkezés kijelentésekben, írásokban is kifejezésre jut, de a magyar nép érdeke ellen nem irányulhat. Úgy gondolom, hogy a Magyar Baráti Közösség tagjainak zöme ezt így is érzi. Lényeges és minden itthoni magyarban is különös örömet, megelégedést vált ki a társaságnak az a működése, amely a kisebbségben élő magyarok helyzetével foglalkozik. Az idegenek, számottevő emberek figyelmét erre a kérdésre ráirányítani igen nehéz munka odakint is, sok türelmet, körültekintést és áldozatot követel. Sokat lehet tanulni ebből az önként vállalt, felelősségteljes munkából! Fontos célkitűzés az is, hogy a már kint született második, harmadik generációt meg akarják őrizni a magyarság részére. Keresik a módot és az utakat ennek megvalósulása érdekében. Ha már a hazulról kikerültek meg tudtak maradni magyarnak, érezze az a fiatal is, hogy ott kint magyarnak lenni nem tehertétel, hanem többlet az egyén részére. Minden közösségi tagnak fáj, ha egy magyar fiatalnál fennáll annak a veszélye, hogy elvész a magyarság számára, ha beolvad, ha már nem tud és legfőképpen ha nem akar magyarul beszélni. Én úgy látom, hogy arra kell 42
