Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám

szervez ifjúsági csoportot Horváth Jánossal, B.Rácz Istvánnal, Imre Lajossal, Ibrányi Gyulával és számos másokkal. Igetanulmány és imaközösség mellett a magyar sorskérdések meglátására nyitogatja a nála alig egy-két esztendővel fiatalabb ifjak és leányok szemét, s készíti fel őket a nagy fordulóra. 44 őszén már ellenálló akcióra is sor kerül: Görgey zászlóalj, Budapest kiürítésének megakadályozása a Pester Lloyd nyomda megszállásával, stb. . . . Itt már az élet s a halál peremén jártunk. Decemberben a nyilas Számonkérő Szék elfogja Sándort és társait, s csak az Űristen kegyelméből kerülik el a Dunába lövetést. A nyilas pribékek Sándort kínozzák meg a legjobban; padra fektetik, ráülnek, meztelen talpát gumibottal cafatokká verik, míg neki közben a "Tebenned bíztunk" - at kell énekelnie. Ha tudták volna a nyomorultak, hogy a kálvinista hívő ember számára ennek a zsoltárnak az éneklése annyit jelent, mint Antheüsznek az anyaföld érintése — új, emberfeletti energiát.

Majd jött a nagy váltás, és a baráti társaságunk a Kisgazdapártban és a Parasztpártban helyezkedettel. Sándor ezt így fogalmazta meg: "Aki a kommunistáktól félt jobban, az a Kisgazdapártba ment, aki a jobboldaltól, az a Parasztpártba." Húszegynéhány éves fejjel mindenütt ott voltunk, ahol az új Magyarország épülését sejtettük: MADISZ, Nemzeti Segély, pártok, választások, parlament, Független Ifjúság, stb. ... — és mindenütt Sándor az élen. 16—18 órás munkanapok. Végül az a munkaterület, amely Sándor szívéhez a legközelebb állott: a parasztszövetség, a magyar parasztság szabad érdekkép — viselete. Sándor mint igazgató, Horváth János mint a helyettese tudásuk, erejük, szenvedélyük legjavát építik bele abba, hogy az új Magyarország alapja egészséges, művelt és jómódú parasztság legyen. A nép pontosan megértette, miért folyik a harc. Az 1946-os parasztnapokra félmilliós tömeg vonult fel Budapestre vonaton, kocsin, biciklin és gyalog, és ünnepli az új, szabad és méltóságteljes élet hajnalhasadását. Ilyen önszántából ünneplő tömeget se azelőtt, se azóta nem látott Budapest. Adja Isten, hogy valamikor majd lásson!

De meg is lett a böjtje! Sándornak éppen csak annyi ideje maradt, hogy szíve választottjával, Ibrányi Éva húgomasszonnyal megesküdjék, s a mézeshetek még el se múltak, kezdődik a népi front megsemmisítése. Egy hónap leforgása alatt mindnyájan az Andrássy út 60 foglyai vagyunk; Sándor, Horváth János, Vatai László, Gyulai László, Mistéth Endre, Ibrányi Gyula, Göncz Árpád, Hám Tibor, Arany Bálint, jómagam, összesen vagy 100 ember, mind a népi Magyarország és a nemzeti függetlenség megszállottjai. Sándor az ÁVÖ pribékek kezében is, a tárgyaláson is hű marad önmagához, semmit nem tagad meg, amiben egy életen keresztül hitt. S jönnek a börtönévek — "Tejfoggal kőbe mért haraptál ?"

Ötvenhatban aki él és otthon marad, mind talpraugrik. Az egyike mögött börtön, a másika mögött Recsk, ez most mind nem számít — őrizni kell a forradalom tisztaságát, s újrakezdeni a demokratikus Magyarország építését. Sándor ismét oda megy, ahol szíve szerint szolgálhat: ő lesz a Parasztszövetség elnöke, s munkatársaival lázasan szövi a megtiport parasztság új életét. Majd jön november 4, a menekülés, egy negyedszázad emigráció — s a korai, hirtelen halál. Mindazért a sok jóért, amit Sándor becsülettel és derekasan cselekedett, legyen egyedül Istené a dicsőség. Azért pedig, amiben tévedtünk, meg amit elmulasztottunk megcselekedni, miénk a mi orcánk pirulása.

Végül hadd tegyem fel a summázó kérdést; kudarcos tragikum az ilyen élet?

Még emberi síkon sem az! Amikor majd egyszer ideológiától mentes magyar történelmet írnak, a Kiss Sándorok hite és szolgálata fényes lap lesz abban. Ahogy a költő

14