Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
s nézem a benne piroslo jonathanalmákat. Kérdezem az árat. Valamivel drágább, mint a francia alma. Egy egész ládával persze nem viszek el, de papírzacskóba rakatok egy tucatot. Lemondva a hagymaleves vacsoráról, elindulok hazafelé. Otthon gyorsan lerakodik s a konyhaasztal mellé ülve, izgatottan mélyesztem bele zsebkésemet a fényesre törölt, első almába. A vékony penge egészséges, hersegő hanggal fut a neki szokatlan közegben. Az első gerezdet sietve, hámozatlanul teszem a számba. Ismerős, elfelejtett ízeket érzek. Megindul a gondolatok, emlékek áradata. Eszembe jut Németh László álma Kert-Magyarországról. A szakmai adatokkal csak részben alátámasztott, de annál több érzelemmel fütött elképzelés, hogy különleges fekvésénél és helyzeténél fogva, a kicsi, megcsonkított Magyarország lehetne Európa gyümölcsös kertje, egy kontinens hatalmas "cseresnyése”. Aztán a mába ugranak át gondolataim. Vajon honnan, melyik vidék fáiról szakadt le ez az alma, amelynek húsa fogam között ropog? Valamelyik szatmári állami gazdaságban, talán egy Kecskemét körüli tsz-ben, vagy a Balaton-kömyék egyik, bő hasznot hajtó háztáji gazdaságában szüretelték? Mindegy! Nem ez a fontos. Akár így, akár úgy, a földjéhez hu maradt magyar paraszt munkája van benne. Meg a gond és törődés, amivel hóolvadás után a nyesőollóval és fűrésszel végigbandukol az almasorok között. Csattog az olló, zizeg a fűrész s a koronák szépen formálva várják a tavaszt. Aztán az aggodalomra gondolok, ami májusban, fagyosszentek idején szállja meg az almáskertek dolgozóit. Lesz-e éjjeli, vagy hajnali fagy? Letarolja-e a fagy a virágokat, vagy az este még tündöklő menyasszonyi csokrokat reggelre leforrázott csonkokká teszi ? S ha átvészelik a tavaszi fagyokat, mennyi buktató, mennyi alattomos nehézség van hátra, míg ládába kerülhetnek az egészséges gyümölcsök! Amikor a rovar-és gombakártevők támadnak, lesz-e megfelelő védőszer, hogy megmentse a termést? S ha sikerül a permetezőszert megszerezni, lesz-e, aki elvégezze a munkát ? S ha augusztusban hirtelen jégverés szakad a tájra s felszabdalja, eladhatatlanná teszi az almákat? S amikor már eljön a szüret ideje, még akkor sem biztos az eredmény. Lesz-e elegendő munkáskéz a szakszerű szüretelésre? Lesz-e elegendő láda a primőr és a selejtes áru szétválogatására ? Lesz-e hely a hűtőházban, ahol raktározni lehet az almát a behajózásig? S ehhez jönnek az otthoni rendszer kinövései. A korrupt tsz elnök, aki a becsapott, megrövidített tagok pénzéből épít magának a régi urakéhoz hasonló villát. Meg a lelkiismeretlen anyagbeszerzők, akik elfeketézik a csak kiutalásra kapható permetezőszereket .... Vagy a tisztességtelen külkereskedők, akik becsapják a termelőt s lefölözve a hasznot, elveszik a kedvét, hogy vállalja a fent leírt izgalmakat és megpróbáltatásokat .... Mennyi ellensége van a szépen pirosló magyar jonathánalmának, amíg egy magyar gyümölcsösből eljut egy brazil vásárlótelepre! Kérlek, kedves olvasó, ne hidd, hogy betegesen szentimentális lélek vagyok, amiért az otthoni alma rágcsálása közben mindez átfutott az agyamon. Rájöttem arra, hogy az elhagyott, de soha el nem felejtett ország nemcsak neves művészeivel, tudósaival, nemcsak Oszkár-díjas filmjeivel s ünnepelt művészegyütteseivel üzen nekünk, messze szakadt fiainak. Néha az üzenet különleges fajtáját választja, hogy emlékezetünkbe csempéssze önmagát. Üzen például alma-nyelven.— 30