Itt-Ott, 1982 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám
Dr. Kazár összevetése hangtanilag elfogadható (ld. a japán nem különbözteti meg az r és 1_ hangokat). Az is tény, hogy majd minden egyes uráli nyelvben megtalálható. Valószínű azonban, hogy korai indoeurópai átvétellel kell ehelyütt szembenéznünk. Collinder a haligetövet elfogadhatóan egyeztette az óangol cwelan "sterben" és az ófelnémet qualm "Tod. Verheerung" szavakkal. Láthatjuk tehát, hogy a bemutatott hat példából három minden bizonnyal hangfestő eredetű, tehát nyelvrokonság bizonyítására önmagában nem alkalmas. Dr. Kazár Lajos a szamojéd nyelvek segítségével kívánja a japán-uráli nyelvrokonságot bizonyítani, holott hat példa közül csak kettő mutatható ki szamojéd nyelvekből, névlegesen aszölkupbólés anyenyecből: a hal- igető nyenyec megfelelője Xa(s)-. de mint láttuk, ennek a szónak indo-európai nyomai is vannak, tehát akárhonnan bekerülhetett a japánba; a szak- igető szölkup saéÓím&t-qo-val való összevetése pedig hangtanilag problematikus. Köztudott, hogy az összehasonlított rokonnyelvek eltérései annál nagyobbak, minél távolabbi e nyelvek kapcsolata időben, azaz minél régebben szakadtak el egymástól. Ha tehát közös japán és uráli gyökereket tételezünk fel, számolnunk kell azzal, hogy a nyelvek szétválásának jóval az i.e. IV. évezred előtt kellett megtörténnie. A szamojéd és a finnugor ág elszakadása kb. az i.e. IV. évezred körül/előtt mehetett végbe, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szamojéd nyelveket a magyarral összevetve sikerülne 6 darab azonos alakú, jelentésű szót, tövet találni, melyek valóban rokonok is. Hogyan lehetséges akkor, hogy a japán változás nélkül megőrizte az idézett szókat ? Vagy párhuzamos fejlődés eredménye lenne az azonosság? De akkor miért pont a japánban és a magyarban jött létre egybeesés, és sehol máshol ? Alighanem ez a nagy "egyformaság" gyanús egy kicsit. Szabályos hangtani különbségek és rendszeresség (hangtani és jelentéstani) sokkal meggyőzőbb lenne. "A japán mondatszerkesztés ma is a régi uráli-altaji mondatszerkesztés szabályait követi" — írja Dr.Kazár Lajos. Ez a kijelentés valóban igen látványos. Kár, hogy nem fejti ki a szerző, mit is ért ez alatt. Az alpnyelvi szintaxisról annyit tudunk, hogy a két pólusú, alanyt, állítmányt, valamint a két pólus köré épülő egyéb mondatrészeket tartalmazó mondat már adva volt. A nagy számban fennmaradt igenévszók arra utalnak, hogy egy-egy szó egyszer mint alany, máskor mint állítmány lépett fel. A tárgy grammatikailag jelölt volt, nincs tehát ok kötött szórendet feltételezni. Ennyit valószínűleg igen sok nyelvről el lehet mondani. Vagy a bővítmény-építés regresszív voltára céloz Dr.Kazár? Az kétségtelen, hogy a japán, csakúgy mint a magyar, regresszív szerkesztést használ. (Regresszív a szerkesztés akkor, ha a bővítmények az alaptag előtt állnak, tehát ellentétesek a beszédfolyamat előrehaladó irányával. Pl. "Az almát evő kislány a széken ül". E mondat angol fordítása így hangzik; "The girl eating an apple is sitting on a chair". Az angol szerkesztésmód tehát progresszív.) A regresszív bővítményépítés azonban nemcsak az uráli és a japán nyelvek privilégiuma. A török nyelvekre ugyancsak jellemző ez a fajta mondatszerkesztés. Ez a jelenség csupán tipológiai egyezés, mely önmagában nem bizonyít nyelvrokonságot. A japán nyelv uráli és altáji nyelvekkel való rokonításának gondolata valóban nem újkeletű. A múltban legszínvonalasabban Pröhle Vilmos foglalkozott a témával. Igen nagy tudományos apparátussal, és a Dr.Kazár Lajoséhoz hasonló lelkesedéssel próbálta meg a bizonyítást. 1916-17-ben közölte a Keleti Szemlében "Studien zur Vergleichung des Japanischen mit den uralischen und altaischen Sprachen" c. cikkét. Tanulmányában 90 szó28
