Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám
en használják a magyart a Duna menti egynyelvű magyaroktól — természetes jelenség. Mutatis mutandis áll ez az erdélyi, felvidéki és vajdasági magyarokra is. Hogy ez jé-e vagy rossz — ízlés kérdése. Mindenesetre tény. A nyelvész — ha nem fűti különösebb purifikátori indulat — csak azt mondhatja ma, hogy jé az a nyelv, amely maradéktalanul megfelel a kommunikáció céljainak. Az interferencia elsősorban mennyiségi kérdés. Minden kétnyelvű személy küzd vele, a páratlan nyelvi műveltségű tudós éppúgy, mint egy South Bend-i magyar takarítónő. Ezt nemcsak amerikai magyarokkal folytatott beszélgetéseim alapján állítom, hanem például az egyetemes magyar irodalom egyik új gyöngyszemének, Linksz Arthur New York-i szemészorvos 1977-ben megjelent, Visszanézek . . . c. könyvének olvasása is erről győz meg. A kommunikáció hatékonysága szempontjából az interferencia akkor káros, ha olyan fokot ér el, ami a beszédpartner (olvasó) számára a megértést számottevően megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi. Linksz Arthur könyvét minden művelt otthoni magyar megérti, ha olykor egy-egy szót vagy fordulatot maga másképp mondana is. Az ő nyelvhasználata tehát tökéletesen megfelel az anyaországbeliekkel való kommunikáció céljaira. Nem biztos azonban, hogy Linksz doktor ugyanilyen könnyen értené meg beszélgetőpartnereit, s értetné meg magát velük, ha beülne pl. a Charley’s Tavernbe, az utolsó South Bend-i magyar kocsmába. Ez csupán feltételezés, ami saját tapasztalataimon alapul. Vagyis: ha az ő nyelvhasználatát tekintjük mércének, azt mondhatjuk, hogy a Charley’s Tavern-beli magyar nyelv az interferencia olyan fokával rendelkezik, ami a kommunikációt az ottaniak és a sztenderd magyart beszélők között bizonyos fokig nehezíti. Nézzünk körül kissé South Bendben! 1882-ben érkeztek az első magyar bevándorlók a városba, jövőre tehát születésnapot ül Amerika egyik legrégibb magyar közössége. South Bendben sokféle magyar él. Megvannak még az öregamerikások, vagyis az I. világháború körül bevándorlók. Egyik nagyszerű adatközlőnk, a fertőszéplaki születésű Czifra Gizi néni 60 éve él South Bendben. Van a városban egy kisszámú, de jelentős szellemi potenciált képviselő D.P. réteg, s vannak 56-os menekültek is, többen az előbbieknél. A három bevándorló csoporton túl vannak természetesen 2. és 3. generációs amerikai magyarok, helyesebben magyar amerikaiak. A már South Bendben született és magyarul nem tökéletesen megtanult ember neve vadmagyar. Ez a megnevezés South Bendben jól ismert, de East Chicagóban pl. nem használják. A vadmagyarok — adatközlőink elmesélése alapján — lényeges megértési nehézségekkel küzdöttek, amikor az 56-osok, akiknek a beszéde "igazi madzsar beszéd vót," megérkeztek. 1932-ben a South Bend-iek 50. születésnapját Dr.Petráss Andor helybéli orvos egyik írása szerint kb. 10 000 magyar ünnepelte. Az 1970-es amerikai népszámlálási adatok is még több mint 5 000 magyar anyanyelvű személyt említenek. Annak, hogy egy kétnyelvű népcsoport vagy közösség kétnyelvűsége milyen fokú (hogy a két nyelv milyen társadalmi fontosságú a közösségben), bizonyos szempontból mutatója az is, hogy vannak-e a közösségben (népcsoportban) olyan emberek, akik csak anyanyelvűket tudják, vagyis akik a másik nyelvet nem tanulták meg. Nyilvánvaló, hogy egy gazdaságilag erős, virágzó kétnyelvű sziget közepén az ilyen egynyelvű emberek nem kényszerülnek a másik nyelv megtanulására. Nincs adatunk arról, hogy hány csak magyarul tudó ember élt South Bendben 50 évvel ezelőtt. Ma azonban ilyen egy-kettő van csupán. Ők a háború után jöttek, öregemberek, akiknek az angoltudás hiánya ma naponta ismétlődő tragédiák forrása. Hajdanában a magyarok a Szent István római katolikus templom környékén, a Washing-16
