Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám
Amerika magatartását irányunkban saját igazi vagy vélt érdekeinek figyelembevétele mellett olyan döntő tények is befolyásolják, melyek "hírünk"~nek egészen más dimenziókat adnak, mint amiket mi képzelünk el magunknak. íme néhány alapvető tény, mely oka a felfogásbeli különbségeknek: Az amerikai fiatal nép, bevándorlókból összeállt s lakóhelyét még ma is állandóan változtató népesség, egy kontinensre szétterjedt multietnikus mozaik, melynek legalább egy közös nyelv kizárólagosságában kell megtalálnia egységét, egv konzervatív politikai ideálokat követő és a sikert értékmérőnek tekintő társadalom, mely ugyanakkor nagyhatalmi politikát folytat. Ez csak néhány fontosabb tulajdonság, de mi minden következik belőlük! Ha mi ezeréves államunkról, 4000 éves zenénkről beszélünk, ők 200 éves fiatal államiságukra gondolnak és arra, hogy mennyi kiöregedett nép tengődik még a világon. (Kivételt csak olyankor tesznek, amikor pl. a mai görögök országáról mint a demokrácia bölcsőjéről írnak, jóllehet ezeknek se történelmileg, se népileg, se kulturális szempontból nincs közük a hellénekhez.) Ha mi az erdélyi magyar iskolák csökkentését panaszoljuk, felötlik bennük, hogy — no, még csak az hiányozna, hogy az itteni magyarok magyar iskolákat követeljenek. Amipediga magyarság romániai elnyomását illeti, a megoldás szerintük a kivándorlás lehetőségének a kikényszerítése lenne Bukaresttől. Persze a legideálisabb az asszimiláció. Egyik jelentős államférfink komoly szemrehányást tett Romániának, hogy nem tudta asszimilálni — ti. emberséges bánásmóddal — az ottani magyarságot. Az, hogy e században két háborút vesztettünk el, és két kísérletet (47-ben és 56-ban) függetlenségünk visszaszerzésére, szintén nem jó pont. Isten az igaz ügy mellett szokott állni, az igaz ügy kritériuma pedig a siker. Maga az 56-os forradalom kvintesszenciájukban mutatta meg a filozófiai különbségeket. "This is a wrong kind of revolution" — mondta Eisenhower elnök spontán megnyilatkozásában, amit aztán azonnal kozmetizáltak s nyomtatásban nem is jelent meg ebben a formában. Az, hogy a magyarságot a reménytelen harc sorozatos vállalása tartotta fenn történelme során, teljesen irreális érv lett volna számukra — ha valaki ugyan előhozakodott volna vele. (Persze gondolhattak volna saját forradalmi harcukra is!) A legkritikusabb napokban 24 órán át tárgyaltatták az ENSz-ben a szuezi ügyet — pedig az akár úgy, ahogy akkor, akár így, ahogy 67-ben végződött, a világpolitikát nem befolyásolta volna oly döntően. A magyar ügyre viszont sokszor napokon át nem került sor, s akkor is hogyan! Egy barátom a State Departmenthen elárulta a titkot: Szuezre vonatkozólag tengernyi akta állt rendelkezésre, a magyar ügyre szinte semmi. A forradalom különben is egy nyugtalanító, mindenki számára kényelmetlen és nem célravezető politikai eszköz. Szívós politikai küzdelemmel kell fokozatosan kivívni a viszonylagosamért másra úgysincs remény) szabadságot. Amikor a forradalom menekültjeinek az Egyesült Államokban való letelepedését tárgyalta a kongresszus, annak egyik tagja nyütan meg is mondta, amit sok kollégája csak gondolt; ennek az országnak nincs szüksége felforgatókra! 18
