Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám
PHPAFWaETlSiffilL Erdélyben, miután 68-ban a szocialista tábor testvériesen segítségére sietett a cseh s a szlovák népnek, feljegyeztem egy ízléstelen, kárörvendő találás kérdést, mely hangzik következőképpen: Három mellszobor, Lenint, Sztálint s Dubóeket ábrázold, mindhárom alatt azonos betűk; B.T., B.T., B.T. Mi a jelentése a rövidítésnek? Válasz: Leninnél, Balséj Tyioriszt (a nagy teoretikus),. Sztálinnál, Balséj Tyerroriszt (a nagy terrorista); Dubéeknél pedig; Buta Tót, Privát vita idézte fel bennem a fentit, egy barátságos különbözés a nézetekben a mai Magyarországhoz való viszonyunkat illetően. Partnerem szavaival: "Egyrészt gondolom arról van szó, hogy amit én (buta tőt) gyávaságnak, megalkuvásnak hiszek, azt Te (székely góbé) diplomáciának, bölcs ■előrelátásnak. Másrészt talán arról is, hogy a Te életedből hiányzik az az élmény amikor az ember lábánál fogva cipeli iő haverjának már merevedő testét, kit ugyanazon ÁVH-sok lőttek le, kik most követség! alkalmazottként 'hidat, építenek.'" Aztán pedig: "Szerintem a legfontosabb tanulság (amit Te Lajos tudom nem osztasz)az, hogy a totalitáriánus állammal érdekközösségbe keveredni taktikai hiba, hisz ha van valami erőnk, az éppen a Walesák ereje." Tudjisten, mi hiányzik, mi nem az életemből. Mindenesetre, ha bizonyos pszichológiai hajlamokat örökölhet is az ember, azért még nem születik okvetlenül butának a tőt, sem csavarosnak a székely, bátor kitartónak meg végképp nem ez az ember, bölcs diplomatának pedig amaz. (Bár e jellemvonások egyike se zárja ki a többit.) Mindenre az élet tanít meg, az élmény, a tapasztalat; ezek formálják erkölcsi tudatunkat, ami magában foglalja a történelmi tudatot is. Utóbbi azonban nem mindenkiben fejlődik ki. Nekem az adatott, hogy első éveimben csatát s hazát veszítsek, hogy tizenéveimre már három "anyanyelvem" legyen, s hogy felcseperedvén azoknak a zöld zubbonyát viseljem, akiknek a bombaszőnyege alá majdnem besöpört az Isten annakidején. Ha valami idealizmus még megmaradt bennem az alatt az évtized alatt, kigyőgyította belőlem 56, amit persze innen néztem, szívdobogva de hitetlenül, mert már amerikai szemmel is. Igaz, hogy amikor azok, akik 56-ig Clevelandban mitsem tanultak, szabadcsapatot toboroztak, én is aláírtam, de ez nem bizonyítja bátorságomat, hisz jól tudtam, nem lesz belőle semmi, hogy merő marhaság az egész. A nem teljesen tiszta emlékezetű Bender szenátor, voksokat szimatolva (választások előtt álltunk) stílszerűen végighalandzsálta az estét, a díszvacsorán mellettem ülő, önkinevezett szabadcsapat-parancsnok meg végighazudozta képtelen háborús kalandjaival, Legénymellek feszültek, leánymellek dagadtak, piros bor, fehér abrosz, zöldség — engem csak az bosszantott, hogy.mindezért megfizetni is kell. Nem, nem cipeltem senki hulláját ötvenhatban, nem lőttem emberre sem akkor, sem máskor, s ma már nem is akarok. 56 történelmi jelentősége megváltoztatta az én életemet is, de nem vehetem személyes, megbosszulandó sérelemnek a harcot és kudarcot. Viszont nem veszem annak a második világháborút sem, amikor bizony lőttek ránk és rám, s nem egyszer ittam már békés koktélt olyannal, aki akkor, éppen akkor, Liberátort vezetett fölénk. Háború volt. Ötvenhat is: háború volt, s nem is csupán az ÁVH s a szabadságharcosok között, Háború pedig nincsen áldozatok nélkül. Nem kell megbocsájtani, feledni pedig nem is szabad — de amikor a harcnak vége van, vegyük ezt tudomásul. Mert a történelem — s benne rövid, kis életünk — kérlelhetetlenül rohan tovább. Mindennek megvan a maga ideje. Aki ötvenhatban Gyegitárevtől tanult gitározni, ma 4
