Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám
tőségeire gondolok. Míg a múlt szórványnépeit (a görögöt, zsidót, örményt) az izoláció tartotta fenn, addig nekünk, szétszórtsági magyaroknak (akár a többi, mai szórványnépeknek) épp az ellenkezőjével, az állandó kapcsolatfenntartás lehetőségével kell biztosítanunk megmaradásunkat és továbbfejlődésünket. A múlt szórványait statikus jellegük jellemezte, ők azért maradtak meg, mert falakat tudtak emelni maguk köré, kulturális és biológiai gettókat. Ezzel ellentétben a mai szórványokat dinamikusságuk kell életben tartsa és agresszív, nem pedig védelmi lelkületűk. A kompjuter, a telefon és a repülőgép segítségével többet érhetnek el a puszta túlélésnél, a továbbfejlődést, az állandó feljebbemelkedést tűzhetik ki célul. A Magyar Baráti Közösség koncepciója alapjában véve erre a szétszórtsági dinamikára van alapozva. Haeddignemis tudott Közösségünk ezen a téren mindig előretörni, az csupán azzal magyarázható, hogy az emigráns csökevények még nálunk is megtalálhatók egyegybarátunk világszemléletében. Közösségünk fejlődését mindenesetre arra a meggyőződésre alapoztuk, hogy nagytávlatú szétszórtsági létre kell felkészülnünk, berendezkednünk. Ezért csak olyan intézményeket és szervezeteket érdemes támogatnunk, melyek természetesnek tartják a magyarság megőrzését és továbbfejlesztését. Ebből a meggyőződésből kifolyólag informálisan leltároztuk a külföldön működő magyar szervezeteket, intézményeket. A leltározás után pedig jött a kérdés; mely intézmények képesek a túlélésre, a fejlődésre? Mely magyar tömörülések képesek évtizedekben, sőt évszázadokban gondolkodni? A magyar-amerikai életben, úgy találtuk, hogy három féle szervezkedés időtálló; a cserkészet, a fraternális biztosító egyletek és az egyházak. A biztosító egyletek szervezetileg maradnak meg, tartalmilag azonban magyar kultúrszolgálatuk évről-évre zsugorodik. De ezek amúgyis csak szűk területen érintik és érintették a magyar közösségi életet. A cserkészet velük ellentétben sokkal átfogóbb magyar élményt nyújt, csakhogy ezt az élményt főleg az ifjúságnak egy kis százaléka élvezheti csupán. Sok fiatal, miután elérte a 17—20 éves kort, kikapcsolódik a cserkészetből és felszívódik az általános társadalomban. Ilyen szempontból az egyházak és templomok potenciális szerepe sokkal nagyobb, mert minden korosztályt bevonnak munkájukba és mert az élet minden terén nyújthatnak magyar élményt. Potenciális szerepük miatt fordultunk az egyházak és a vallásos szervezetek munkájának kiértékeléséhez. Melyik az a vallásos tömörülés, mely a magyarság-élménynek központi szerepet biztosít? Nem találtunk ilyet — egy-két kivételes helyzeten kívül, ahol a pap egyéni, ügybuzgó munkájából kapott a rábízott magyar nyáj magyarsági élményt. A legtöbb esetben viszont a magyar élmény vagy csak felületes színezést ad az egyházi és vallási életnek, vagy kimondottan tehernek számít. Sőt, bizonyos esetekben az ilyesmit egyenesen ellenségeskedés fogadja egyházainkon belül. Csak egy-két példára utalok. A magyar papok áthelyezése már szokásos megoldássá lett olyan katolikus templomoknál, ahol ezek egyházukat magyarságában akarták megőrizni. Most, hogy az űn. "ethnic awareness" divatossá vált, a katolikus templomokban megint hangoztatják a nemzetiségi mivoltot. De nem a magyart, csak általános "ethnik"-ségüket! — Református vonalon is régi eredetű a beolvasztási törekvés. Véletlenül jutott egy régi egyházi jubileumi évkön yv nemrég a kezembe, ami 1940-ben jelent meg. A Bridgeport-i (Connecticut) református egyház akkori lelkésze azt fejtegeti benne, hogy a felszívódás elkerülhetetlen. Tehát ne csináljunk semmit, ne próbáljuk gátolni a felszívódást. Szerinte átmeneti korszakban élünk és az egyház kötelessége a gyülekezetei minél előbb bekapcsolni a befogadó ország 17