Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám

ín ágok valamennyi országban ugyanazt a folyamatot indították el" — írja Dávid Zoltán. He­gedűs István 1979-ben a kanadai magyarokról írva hivatalos statisztikákkal mutatja ki, hogy fokozatosan csökken igyekezetük a magyar nyelv megtartására az évtizedek folyamán (Poii­­phony. multicultural History Society of Ontario, Vol. 2,, No. 2-3, 1980,). Se ml yen István könyvének becslései szerint Romániában a magyar anyanyelvű gyermekek mintegy 20-25 százalékának nincs rá módja, hogy saját nyelv én tanuljon meg írni-oivasni. Szépfalusi Ist­ván 1980-ban kiadott felmérése szerint — amely 1701 ausztriai, zömmel protestáns ma­gyar adatait dolgozza fel — "Ahol mindkét szülő magyar anyanyelvű, vagy a nem magyar fél megtanult magyarul, ott gyermekeik átlag 85%-a beszél magyarul,de almi csak az egyik szülő magyar, ott csak gyermekeik 18%-a tud jól, vagy gyengén magyarul. (Szép­­falusi István; Lássátok, halljátok egymást! — Mai magyarok Ausztriában. Európai Pro­testáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1980.) Széthullóban, megszűnőben vart tehát a Magyarországon kívül élő mintegy 5 milliónyi magyarság ? Nem, vagy még nem. Mert a szórvánnyá szélesedés helyett sok helyen kialakult, másutt most alakul a ma­gyarság-megtartásnak egy már nem tömbben élő természetességü, de még nem is szétszó­ródott egyediségben küszködő űj közösségi módozata: a sziget életforma, amely egyre ke­vésbé függ a lakóhelyektől, a városba be- vagy a varosból kivándorlástól, mert egyre in­kább az önkéntes vállaláson és felelősségtudaton alapul. Tíz éve élesztgeti, buzdítja, támogatja Anyanyelvi Konferenciánk ezt a vállalást és felelősségtudatot. Munkásságunk második évtizedébe lépve fel kell mér jük: milyen lehe­tőségei, adottságai, szükségletei vannak ennek az űj közösségi életformának, a lassan vi­lágszerte kialakuló magyar arehipeiágónak, hogyan támogathatja anyanyelvi mozgalmunk legjobban a magyarságtudat, a magyarságmegtartás őrszigeteít, a magyarság e külföl­di közvetítő-állomásait. 2. A magyar archipelágó szigetei néhol a korábbi etnikus tömbök megmaradt cso­portjaiból állnak, másutt a már szétszóródottabb, vagy akár eredetileg is szórványosabbra települt családok, egyének együttműködésének eredményei. Az együttműködés formája sokféle lehet: szervezet, iskola , kulturális egyesület, egy­ház — az adottságoktól és igényektől függően. A nyugati országok magyar szigeteiről — amelyeknek száma is és jelentősége is megnőtt az 1956-os forradalom óta —, az utóbbi években több helyen is olvashattunk ismertetőket. Az európaiak némelyikéről pl. Czigány Lóránt írt a Nyelvűink és Kultúránk 1979 szeptemberi számában "A nyugati magyar iroda­lom műhelyei" címmel, az amerikaiakról Borbándí Gyula adott bővebb áttekintést az Öj Látóhatár 1960 márciusi számában "Az amerikai magyar irodalom intézményei" címmel, a kanadai magyar szigetek történeti és jelenkori áttekintését pedig a Poliphony c. folyóirat foglalta össze (2. évf. 2-3 sz.), Papp Zsuzsa szerkesztésében. A szigetek három legfontosabb ismertető jegye az autonómia, a kettősségtudat és a vállalás. A szigetek önállósága, függetlensége jó esetben nem a légüres tér, a falakkal, a füg­gönyökkel, az ideológiákkal vagy az egymás ellen uszítással kirekesztettek vagy kirekesz-25

Next

/
Thumbnails
Contents