Itt-Ott, 1981 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám
í'ul ehhez a kicsinység, a megszorítottság tapasztalata is. Jóformán minden szomszéd állam nagyobbnak, erősebbnek tűnik s hogy ez a helyzet csak egy tudatlan és rövidlátó nemzetközi beavatkozás eredménye, arról sem beszélni, sem írni nem szabad. Hogy A- rad Romániában, Eszék Jugoszláviában, Kassa Csehszlovákiában van, az a mai fiatal magyar számára olyan természetes, mint amilyen természetes volt egykor számunkra az, hogy a Kárpátoktól az Adriáig szabadon mozoghattunk. Az emberi jogokról helsinki konferenciákon locsogni illik. Magyar testvéreinknek elnyomásáról beszélni nem illik. Erdélyt említeni se. Mi más hivatása lehet egy ilyen gyámoltalan kis országnak, mint hogy örüljön, hogy még létezik. Ha a mai állapotok csak a magyarság számára volnának hátrányosok, akkor is megjavításukra kellene igyekeznünk. De a való helyzet az, hogy a táj egyetlen népe sem él ma megelégedettebben, mint élhetett akkor abban az életközösségben, amelyet az első világháború előtt Magyarország keretei tettek lehetővé. És ez még csak az érintett népek ügye. De ne feledjük, hogy az ő együttes erejük egyben egész Európa nyugalmának és békéjének egyik fő biztosítéka volt. Mikor ez a Duna-medence-i együttes felbomlott, akkor előbb nyugati, majd keleti nagyhatalmi terjeszkedés áldozataivá váltak. Amit a történelmi Magyarország ezer éven át teljesített, azt a jövőben is csak az ott élő népek együttműködése, kívül álló nagyhatalmakkal szemben való ellenállóképessége bií.tosíthatja és ezt az együttműködést megszervezni, fenntartani: a magyarság hivatása. De hogyan tudatosíthatjuk e hivatásunkat tizenötmillió magyar körében, amikor az érintkezés lehetőségei olyan korlátozottak? Meggyőződésünk, hogy ezt csak ágy tehetjük, ha kis-nacionalista szempontok figyelmen kívül hagyásával a duna-medencei együttműködés nemzetközi szempontból való fontosságát hangsúlyozzuk. Nem a trianoni és egyéb békediktátumok igazságtalanságainak orvoslását kell emlegetnünk, hanem azokat az európai közös érdekeket, melyek egy együttműködésen alapuló dunamenti hatalom híján hatásosan meg nem védhetők. Ez egy olyan téma, amit magyar és nemzetközi kongresszusokon szóvá kell tennünk, különösen amikor otthoni résztvevők is meghallhatják szavunkat és magukkal vihetik gondolatainkat, a magyar hivatást otthon is tudatossá téve, jövőbeni teendőinkre utalva, bizalmat és munkakedvet ébresztve. Hogy mi lesz a közjogi formája egy dunamedencei együttműködésnek, azt is meg kell fontoljuk s meg is kell vitassuk. E sorok írója egyetért néhai Kardos Béla barátunk konfederációs tervével, melyet a Studies for a New Central Europe hasábjain ismertetett s amelyet annakidején minden érdekelt kormánynak meg is küldtünk. Nincs tudomásunk ehhez hasonló, részleteiben is kidolgozott, statisztikai adatokkal támogatott javaslatról és ez a terv bármikor leteheti» egy tárgyaló asztalra. Mikor, hogyan nyílik erre alkalom? — ezt a kérdést az időre kell bízzuk. A mi kötelességünk az, hogy készen álljunk ilyen tárgyalásokra, ha holnap ütne az óra. És az órák manapság mintha gyorsabban járnának. Olyan események tanúi vagyunk, amilyenekre pár év előtt gondolni is alig tudtunk. A népek szerte a világon belefáradtak az örökös "krízisekbe," békére és nyugalomra várnak. És miért vezetnének mindég a bajkeverők? Dolgozzunk fáradhatatlanul az új rend megteremtésén.— 33
