Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám
KÍÖKIÉJEUDIEKIE ILlEYffllLEK Sass Mártonnak: Tollas levelében minden hátsó gondolat nélkül húztam alá a sort melyre aztán reagáltál. Ennek ellenére igazad van abban, hogy én nem hiszek a több generáción keresztüli szétszórtságban való fentmaradásban. Ez nem jelenti azt, hogy ne örülnék minden olyan jelnek, mely azt mondja, hogy talán mégis lehet a lehetetlen, vagy azt, hogy gyerekeimet ne úgy nevelném, mint szétszórtsági magyarokat, de mégis a földön járó józan eszem tudja, hogy ez mind önámítás, ködevés. Ez az istálló szagú józan eszem azt is tudja, hogy most viszont tényleg van 10-20 évnyi idő ami alatt nyomot hagyhatunk magunk után, s tényleg befolyásolhatjuk a nyugati egyetemeket, közvéleményt, szóval hasznot hajthatunk, s e kis haszon verebet nem szabad a ködevők túzokvadász vágyának áldozatul engedni. Másszóval a nagy álmoknak nem szabad a semmittevésre való kifogássá válni. Amíg pedig nem válik azzá, mint ahog\ most úgy tűnik, hogy nem válik, addig én egy-egy pohár bor mellett, péntek késő este talán még magam is beállók álmodozni, de aztán hétfőn reggel visszarángatom magam a realitásba, mert mint Illyés monta, dörömbölni kell, s nem száz év múlva a Sass Marci (ifjabb) és Somogyi Juci leszármazottainak. még akkor sem, ha akkor is lennének dörömbölni hajlandó szétszórtak. Gondolom se újat, se különösen okosat nem mondtam. A mellékelt Times cikk is mutatja |lásd a 30. oldalon — szerk. j, hogy mi a realitás, hová lett az általuk megírt 15 000, pedig kemény legények voltak Ok is. építettek templomot, bankot, amit akarsz, s mégis, ma a "Connecticut Turnpike" van a magyar negyed helyén. — Lipták Béla Lipták Bélának: Marci leveled másolatát nekem is megküldte, az késztet e sorokra, meg a Bridgeportról szóló szomorú cikk. Leveled is, Eleanor Charles cikke is megrázó, bár nekem valóban nem mond egyik sem semmi újat. Nem is az csűggeszt el, ami bennük van, hanem az, hogy egvpáran, és épp Közösségünkben, több mint egy évtizede süket füleknek prédikáljuk, hogy mindez így volt, így van és így is lesz; az amerikai magyar települések törvényszerűen tűnnek el szociológiai, demográfiai és gazdasági okokból. Ha ez nem lenne így, nem is volna semmi szükség az MBK-ra, magyar vallásosságra, szellemre, mindarra, amit a nagyobb magyarlakta területeken, pl. Tifelétek, félek, ugyancsak ködevésnek tartanak. Talán épp azért, mert a sok dörómbolés közepette nem hallatszik meg a jeremiási szó. Én még brutálisabb leszek nálad Száz évről beszélsz. Nem is hosszú idő. De ennyi múlva talán már a legnagyobb magyar gettó, utolsó rezervátumunk, Magyarország se lesz meg úgy és olyannak, ahogy és amilyennek ma felfogjuk, elképzeljük hogy van, vagy lennie kellene. Állam, ország, nép, nemzet, hovatartozás — ezek a fogalmak már ma sem jelentik azt, mint negyven esztendeje: átlényegültek régen, s úgv továbbadni, pont úgy, ahogy mi döbbentünk rájuk egykor, gyermekkorunkban, nem is lehet, de nem is szabad. A világ változik, a történelem kérlelhetetlen. Vagy azt gondolod, hogy ha kidorömbolhetnénk az orosz csapatokat Magyarországból s a román elnyomást Erdélyből, akkor a magyarság egzisztenciális kérdései — ott is, itt is — meg lennének oldva ? Ha holnap valamilyen liberális demokrácia váltaná fel a jelenlegi diktatúrát? Semmiképpen. A politikai céloknál több kell, a felszínre tekinteni nem elég. Világnézetben, erkölcsökben kell adaptálódnunk, újjászületnünk, más-29
