Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 1. szám
zös munkában, egyedül Románia kormánya nem engedélyezte eddig az ottani magyar nyelvészek részvételét, akik pedig el is fogadták a meghívást. A konferenciákon együtt "hányjuk-vetjük meg közös dolgainkat" a jugoszláviai, csehszlovákiai és kárpátaljai pedagógusokkal; ötleteket, módszereket, tapasztalatokat cserélünk, egymás hitéből, kitartásából gazdagodunk. Ennek a tizenhatmillió magyarban gondolkodásnak, ennek az együttműködésnek már gyakorlati eredményei is születtek. Az Anyanyelvi Konferencia legújabb tankönyvében (Beszéljünk magyarul!) az irodalmi szemelvényanyagot nem csak magyarországi, hanem a Magyarországot környező és nyugati országokban élő magyar írók műveiből is válogatták a szerzők, a magyar tankönyvírás történetében először segítve tanulókat ilymódon abban, hogy számon tarthassák magyar testvéreiket világszerte. Gombos Gyula azt mondja, hogy "az Anyanyelvi Konferencia fokozatosan alakult át olyan intézménnyé, melynek révén a magyar kormányzat kapcsolatokat igyekszik teremteni, együttműködést kezdeményez nyugaton élő magyarokkal, egyénekkel és csoportokkal. S a célja az, hogy maga iránt lojálissá tegye e magyarokat." A valóság ismét világosan, tisztán és mindenki által el olvashatóan, nyíltan ellenőrizhetően ellentmond e "trójai faló" aggálynak. Az anyanyelvi konferenciáknak és az azokat tervező értekezleteknek mindegyikéről ugyanis kétszeres adatfelvétel készül: minden előadást és felszólalást, megjegyzést és vitát, ellenvetést és beszámolót gyorsírók és rádiósok rögzítenek papírra és hangszalagra. így készülnek el a jegyzőkönyvek, melyeket aztán könyv alakban ad ki a Konferencia. Ezekből a könyvekből mindenki elolvashatja az elhangzottakat és meggyőződhet arról, hogy az Anyanyelvi Konferencia soha nem várt el és soha nem kapott senki kölföldi résztvevőtől hűségnyilatkozatot a magyar kormányzat iránt. És nem csak a konferenciákon meg az értekezleteken őrizték meg ezek az együttműködők az emberséget, szabadságot és magyarságot mércéül tartani igyekvő kritikai érzéküket, készségüket és hajlandóságukat, hanem máshol is. Ez szintén elolvasható és nyilván látható, tapasztalható írásaikból, alkotásaikból, munkásságukból, legyenek ők költők Norvégiában vagy Hollandiában, írók Ausztriában vagy Párizsban, irodalmárok Londonban vagy Cambridgeben, tanítók Svédországban vagy Belgiumban, nyelvészek Németországban vagy Svájcban, papok Connecticutban vagy Los Angelesben, vagy egyetemi tanárok a Columbián vagy Oregonban. Mert nem csak a magyar kormányzat igyekszik kapcsolatokat teremteni, hanem mi is, egymásra eszmélő magyarok világszerte egyre többen, és ezt a kapcsolatkeresésünket szolgálja az Anyanyelvi Konferencia is. Mert ott sem hivatalokkal keressük és folytatjuk a közös jövőnket is formáló alkotó együttműködést, hanem egymással: költőkkel. írókkal, tanárokkal, nyelvészekkel, papokkal, történészekkel, néptáncosokkal, zenészekkel. Mindenkivel akivel csak lehet és aki csak akarja, Mindenkivel, akihez csak alagutakat olvaszthatnak a hóban hő szándékú szívdobogásaink okos szenvedéllyel és kétkedő hittel — hogy a sepsiszentgyörgyi Farkas Árpád szavaival éljünk, hogy megtaláljuk és másoknak is segítsünk megtalálni a Tóth Árpád-i utakat: lélektől lélekig. Az Anyanyelvi Konferencia tíz éve működő nemzetközi szakmunkájának fontosságát és eredményességét az is igazolja, hogy külföld magyarsága egyre nagyobb számban vesz részt a Konferencia különböző programjaiban, egyre szélesebb körben használja létesítményeit. Külföld magyarságának jelentős része ezzel tanujelét adta annak, hogy a Konferenciát tisztességes, színvonalas, szükséges és hasznos segítségnek tartja a magyar nyelv és kultúra fenntartásában. — 17
