Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám

magasfeszültségű kábelt akartak átvezetni a kerten. Hozta a fejszét. Másik alkalommal bulldózerekkel fenyegetőztek. Mondta, már üvegbe töltve várja őket a benzin, s talán emlékeznek, hogy az még tankok ellen is működik. Közben ilyen atmoszférában alkot ő is , a két fia is. Négyszáz kopjafa-motívumot gyűjtöttek össze, jó minőségű fényképen, s talán nekik van a legnagyobb kályhacserép-gyűjteményük is. Szomorúan, de egyben büszkén is, mutatták a cserepeket, melyek Mátyás király kastélyából származtak, s melyeket a cigány, kitől vették, a Marosban talált. Legnagyobb vágyuk, hogy Malonyai Dezső 1900 körül kiadott többkötetes néprajzkönyvét megkaphassák. Megígértem, hogy felkutatom, ha lehet, s kérem az e levelet olvasó könyvtárosokat, hogy segítsenek.

Este nyolc körül indultunk tovább Kolozsvárra. A külvárosban lerohadt Évi kocsija, így két kis kocsiban tizenegyen, lapos rugókkal érkeztünk a Szarvas névre hallgató vendéglő elé. Itt a korgó gyomrú társaság kilenc tagja letelepedett, míg "András drága" meg én elmentünk egyik barátunkhoz. Csak a nevem mondtam az ajtóban, már mosolygott, s meglengetve Marci levelét leültetett bennünket. Felesége a konyhában mosogat, fia a hasát fájlalja, amire Andris gyors vizsgálata hasznosnak mutatkozott. A szobájában Ady halotti maszkjától kezdve hosszan sorolhatóan tekint ránk a falakról és polcokról a magyar szellem folytonossága. Megmutatja Márton Áron utolsó levelét, a temetésre küldött pápai üzenetet, beszámol, hogy mily öröm volt Lékai bíborost látni Erdély földjén a temetésen, ideadja olvasásra a búcsúztató beszédet, de az én agyam már nem fog, nem emlékszem, mi van benne. Aztán kérdezzük, hogy mi miben is tudnánk nekik segíteni. Először nekem válaszol: "Ti semmiben. Ti száz év múlva már nem is lesztek, felszívódtok." Aztán Andrisra néz, aki Magyarországon él. "11 nagyobb bajban vagytok, mint mi. Mióta az

orosz hozzátok telepítette atomkilövőit, az első taktikai összecsapás elpusztítja medencéteket, míg itt a hegyekben mi megint csak megmaradunk. A tatár után is így volt. Akkor csak egy milliónyian maradtunk, s most mégis tizenhat millió magyar él világszerte. Minket ne féltsetek." Nekünk nem esik le a tantusz. Ismételgetjük, hogy talán azért itt se minden olyan rózsás, talán nem csak nálunk, a mi házaink táján vannak bajok? A konyhában az asszony abbahagyja a mosogatást, leül közénk, fáradt szemével ránk kacsint, s végre megértem, miről is van szó. Azonnal mondjuk, hogy jólesne egy Ids séta, meg hogy várnak a vendéglőben, miért nem jön velünk? Jön is, s aztán az utcán megtudjuk, úgy él, hogy a román ÁVH minden szavát lehallgatja, úgy neveli gyermekét, hogy mindent hallanak. Csoportunktól Mátyás király háza előtt búcsúzik. Itt mondja, hogy úgy kell élnünk, mint a böcsületes kukacoknak. Hát az hogy él, kérdezzük. Az úgy, mondja, hogy a dinnyekukac kötelessége, hogy tömje magát a görögdinnye piros belsejével, mert attól lesz erős tagja nemzetségének, de egyben arra is vigyáznia kell, nehogy átharapja a zöld héjat, mert akkor az egész dinnye megrohadhat, s itt nem öngyilkos hősök kellenek, hanem bölcs hazafiak, akik egy népet képesek megmenteni, életben tartani, úgy, ahogy lehet.

Megint későn kerülünk ágyba. Másnap meglátogatjuk Zolit. "Zolika drágának" olyan a lakása, amilyen múzeum sehol a világon nincsen. Hoztunk neki hangszalagot, hogy gyűjthesse a népdalokat. Boldog. Eláraszt ajándékkal. Nekem a falról vesz le egy címeres tányért. Leveszem filmre, ahogy mossa a kályhacserepeket, amit Andrisnak, Endrének ajándékoz. Mamája ott sürög a szobában. Tücsi megkéri, hogy énekelje el az előző este hallott egyik ősi nótát. Feri mindjárt fel is veszi, s Balázs, ha időt adsz rá, a jövő évi ITT-OTT konferencián le is játszhatnánk. Olyan szép, hogy napokig a fülemben volt. Persze filmeket is csináltam, amit szintén megmutatok.

Cica lefilmezte Mátyás szoborcsoportján akivert címer helyét, a levert betűk nyomát. Aztán mentünk a házsongárdi temetőbe Koós Károly előtt tisztelegni, majd Apáczai, Remé-23