Itt-Ott, 1980 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 3. szám

az államérdek már 1945-ben sem bizo­nyult elegendő és elfogadható érvelésnek a magyartalanító politika mellett, ezért a magyar kisebbség kollektív politikai bűnösségének deklarálására is szükség volt. A magyar kisebbség kollektív bű­nösségének áj tétele nem aratott általá­nos sikert, nem fogadták el a nagyhatalmi konferenciák, a nürnbergi bíróság, a bé­kekonferencia sem. De megmaradt hazai hangulatkeltésnek, nemcsak átmenetileg a jogfosztás négy esztendejére, hanem nacionalista szemlélet formájában az el­ismertetés igényével évtizedekre meg­merevedve. n Ebből a megmerevedett légkörből táplál­kozik még ma is a magyar elnyomás a Felvidéken. Janics tanulmányának megjelenteté­se létkérdés, szolgálja a magyar megma­radást a Felvidéken. Mert rohan az idő és fontos rögzíteni a tényeket, hogy a je­lenben hatásos segítséget, támogatást nyújthassunk a szorongatott felvidéki Ma­gyarságnak, Amint Janics is megjegyzi Bevezetője utolsó bekezdésében: Most amikor három évtized távlatából a vádlott visszanéz, el kell mondani mind­azt, ami a megkövesedett valótlanságok és történelmi vádak tömkelegéből kihá­mozza az igazságot, és ezzel az igazság­kereséssel harminc év után akkor is szembe kell nézni, ha időszerűtlen mí­toszok torlaszolják el a kutatás amugyis göröngyös űtját. " Hogy a vádlott tényleg elmondhassa mind­azt ami ’’kihámozza az igazságot," kér­jük olvasóinkat és a külföldre szakadt Magyarságot általában, hogy járuljanak hozzá a könyv terjesztéséhez és ismer­tetéséhez és támogassák azt az erőfeszí­tést a Magyar Baráti Közösségen keresz­tül, hogy ez a könyv minél előbb angolul is megjelenhessen! (Lásd a hátsó borító­lapot!) Janics Kálmán könyve kapható a Püski-Corvin könyvesboltban, 1590 2nd Ave. , New York, NY 10028. Ára: $22. 1. a. Megjelent Lőte Lajos szerkesztése alatt Transylvania and the Theory of Daco- Roman-Rumanian Continuity a Committee of Transylvania gondozásában. A könyv szerkesztéséhez hozzájárult Borsody Ist­ván, Dreisziger Nándor, Makkai Ádám és Schöpflin György. Komoly tanulmány­­gyűjtemény mely a dako-román elmélet cáfolását szorgalmazza. Alkalomadtán visszatérünk ismertetéséhez. Ára $7.00, megrendelhető a következő címen: Committee of Transylvania P. O. Box 3809 Rochester, NY 14610 Kanadában a Polyphony folyóirat legűjabb száma egészében az ontáriői magyarság­gal foglalkozik. A folyóirat a "Multicul­tural History Society of Ontario" kiadvá­nya. Áz 1979-80-as dupla szám (vol. 2, no, 2-3) "Hungarians in Ontario" címmel több mint száz oldalon tárgyalja a magyar máltat Kanadában. Tanulmányokat írtak erre a számra: Dreisziger Nándor, Pat­­rias Carmel, Bisztray György, Hegedűs István, és Girhiny John. Megrendelhető a következő címen: The Multicultural History Society of Ontario, 43 Queen's Park Crescent East, Toronto, Ont. M5S 2C3 Canada. Ára: $4. 00, A Poly­­phony-ra az előfizetés egy évre $8.00, szintén a fenti címen. Megjelent Bujdosó Alpár 1 és 2 között az erzsébet hídon c. könyve Párizsban, a Magyar Műhely gondozásában. Se füle, se se farka! De akit ilyesmi érdekel az biz­tos megrendelheti a szerzőtől: Herrn Alpár Bujdosó, Berglerstrasse 17, A-1210 Wien, Austria. (Ára nem volt megadva.) Lake Hope-i remény: Ki talált egy fény­képező gépet? Értesítsd Madarász Gézát az ITT-OTT címén! 32

Next

/
Thumbnails
Contents