Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 1. szám
PIPAFl&SBTWÉÍL A Nemzetőr március 15-i számában Csernohorszky Vilmos "A szocialista humanizmus" c. cikkében elpanaszolja, hogy 84 éves, gyógyíthatatlanul beteg apósa nem kaphat kiutazási engedélyt lánya és unokái meglátogatására. Az elutasítás oka: a magyar útlevéltörvény "c" pontja szerint nem kaphat kiutazási engedélyt az, aki "valamely szocialista állammal szemben ellenséges tevékenységet folytató szervhez vagy személyhez kíván utazni." A szerv, illetve személy, persze Csernohorszky maga. Cikkeiben nem éppen barátja Csernohorszky a Magyar Népköztársaságnak. Ennek ellenére, saját vallomása szerint, sosem folytatott ellenséges tevékenységet a magyar állammal szemben. "Nem álltam idegen hatalom szolgálatába — írja—, nem folytattam kémtevékenységet, nem foglalkoztam hírszerzéssel, nem vettem részt összeesküvésben . ..." Egyetlen bűne, amit vállal, hogy megírja véleményét a Népköztársaságról, s hogy e vélemény általában ellenzéki, ha nem is ellenséges. Mielőtt tovább mennénk, hadd jegyezzük meg: a világ még nem áll sajnos a civilizáltság magaslatán az utazási jogok terén. A helyzet csak relatíve jobb itt, rosszabb ott. Minden szuverén állam ellenőrzi, korlátozza polgárai külföldi utazását, az idegenek beutazását. Nem képez ebben kivételt még az emberi jogok bajnokának Jimmy Carternek az Amerikája sem. Azonban, semmi kétség, a nyugati államok sokkal ritkábban élnek e jogaikkal, mint szocialista megfelelőik s az elutasító indokokat is másképpen interpretálják itt, mint túl a Lajtán. Hol is állnánk, ha az Egyesült Államok kormánya kitiltaná az őt bíráló külföldi sajtó képviselőit? Az pedig, amit Csernohorszky leír, egyenesen groteszkül hat amerikai szemmel nézve. Tolmácsolva az esetet, annyit tesz ez, mintha XY amerikai polgár nem kaphatna amerikai útlevelet, csak azért, mert rokonságban van valamelyik magyarországi közíróval, aki nem rajongója a kapitalizmusnak. Az ügyet nevetséges volta teszi szomorúvá. "Micsoda állam, micsoda rendszer lehet az—kérdi Csernohorszky—, amelyik polgára bűneiért egy 84 éves, beteg öregemberen áll bosszút . . . ? Micsoda kormány és párt az, amelyik egy 84 esztendős aggastyánt használtéi túszként zsarolása eszközéül, hogy a — nem ellenséges! csak ellenzéki bírálat hangját elhallgattassa? Micsoda ország lett hazánkból, hogy ilyen törvényei és rendeletéi vannak ... ? És micsoda emberek azok, akik ezen törvények végrehajtásában közreműködnek?" Csernohorszky felháborodását akkor is megértenénk, ha apósa esete egyedülálló volna. Azonban, sajnos, nem az egyetlen példa arra, hogy valakit, ártatlan embert, nem eresztenek onnan ide, vagy innen oda a magyar hatóságok. Ha sokkal ritkább is az ilyesmi ma, mint pár éve, azért még ma is eléggé gyakori ahhoz, hogy kesernyésen megjegyezzük: nem joga, de még nem is privilégiuma senkinek a magyar határ átlépése, hanem minden egyes esetben az illetékes hivatal, hivatalnok (vagy számítógépek!) kegyétől függ az engedély megadása vagy megtagadása. Mit is mondhat az ember az efféle ostobaságról? Mert hisz arról van szó, emberi butaságról, amiért haragudni már-már túl fáradtak vagyunk. — Csernohorszkyt, feleségét, gyermekeiket sajnáljuk. Apósát különösképpen. Legjobban azonban azt, hogy megintcsak szégyellnünk kellett magunkat — Magyarországért. — éji 8
