Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)

1979 / 1. szám

az adatgyűjtés és emlékiratok készítése, külföldön pedig néha évekig tartó néma csend, akkor a két hábortíközti Magyarországról alkotott képünk bizonyosan egyoldalú lesz. Ez a megállapítás még akkor is érvényes, sajnos szomorú is, ha valaki ellenszenvvel viseltetik a két világháború közti események és azok szereplői iránt. A történész pedig meghökken, mert a szükséges adatok a szeme előtt vesznek el. Eszmefuttatásom igazolása érdekében felsorolom a következő adatokat, még akkor is, ha az adatok csak hozzávetőlegesen pontosak: az elmúlt három év alatt a magyar könyvkiadók adatai szerint (a Könyvvilág c. lap alapján állítottam össze ezeket az adatokat az otthoni helyzetről) több mint 120 olyan könyv jelent meg, amelyek a két háború közti magyar élet eseményeivel és jelentősebb egyéniségeivel foglalkoznak. Ezzel szemben a külföldi magyar emlékiratirodalom nem éri el a 25-30 önálló könyv számát sem az elmúlt öt esztendő alatt. (Hangsúlyoznom kell, hogy az adatok összegyűjtése is nehézségekkel járt, mert nincsen megfelelő bibliográfiai adatszolgáltatásunk; ezen a helyzeten szándékszom változtatni.) Nem összehasonítást akarok eszközölni, hiszen tisztában vagyok a szétszórtsági magyarság könyvkiadási problémáival és ismerem az otthoni könyvkiadás méreteit, szándékait, lehetőségeit és korlátáit. Inkább mint az utókor hangja szólalok meg és felteszem a kérdést: milyen színezetben ismeri majd meg az utókor, — unokáink és dédunokáink — ennek a kornak többrétegű és jelentős eseményeit? Azt hiszem a válasz megdöbbentően egyszerű. Kötelességünk tehát serkenteni a külföldön fellelhető adatok összegyűjtését és idősebb korosztályunkat elsősorban, de végső soron minden öntudatos magyart, hogy segítsenek úgy intézményesen, mint egyénileg emlékeink megőrzésében. Gazdagabb lesz történelmi irodalmunk, több forrásból merítheti majd az utókor történetírója a korra vonatkozó ismereteket, de ami ennél is fontosabb, a történelmi adatok megőrzése nyomatékos biztosítéka annak, hogy lehetséges lesz majd többrétegűén és árnyaltabban ábrázolni ezt a korszakot. Megőrizzük egy letűnt világ emlékeit s ezáltal nagy szolgálatot teszünk az emberi igazságvágynak is.

Az előbb elmondották természetesen vonatkoztathatók a magyar történelem egy éb periódusaira is. Sokkal árnyaltabban ismerhetjük meg pl. 1848 eseményeit, ha több szempontból és különböző világnézetű kortársák, kortárs- történészek írásaiból tájékozódhatunk. Az 1848-as szabadságharc számüzötteinek helyzete és tevékenysége példa lehet számunkra; a történésznek Horváth Mihály szerepe és tevékenysége ragadja meg a figyelmét, mert a magyar történetítás egyik vezéralakjával állunk szemben. Résztvetta szabadságharcban, a forradalmi kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt, és a szabadságharc bukása után külföldre távozott; beutazta majdnem egész Európát, végre Belgiumban telepedett le. Azonkívül, hogy megírta kortárs- történész műveit a magyar reform korszakról (Huszonöt év Magyarország történetéből) és a szabadságharcról(Magyarország függetlenségi harczának története), sokat levelezett a történelmi események egyéb résztvevőivel, s ami számunkra érdekes az, hogy a levelezés nagyobb része fennmaradt az utókor történészei számára. Belgiumi tartózkodása idejénpéldamutató tevékenységet végzett, — ami szintén nagyon tanulságos számunkra — összegyűjtötte és később kiadatta, több kötetben, a belgiumi levéltárak Magyarország történetére vonatkozó anyagát.

Úgy a példa, mint a lehetőség itt van előttünk. Erre a tevékenységre vonatkozó szellemet szépen megfogalmazta egyik költőnk és írónk, Mátyás Ferenc, A múzsák udvarában c. könyvében: egy vidéki református papnál tett látogatását írja le, Tompa mihály egykori paplakj ában:

Elvonulunk a másik szobába; a könyvek birodalmába. Lekerülnek a polcról a több-száz-éves jegyzőkönyvek, bekötött, sárga iratok, elszáradt kezek írásai. Lapozzuk az esztendőket, évtizedeket, évszázadokat. Egy-egy lap26