Itt-Ott, 1979 (12. évfolyam, 1-5. szám)
1979 / 1. szám
FOÜSZffiMElK A roiMOSlMI Ladányi András (Ada, OMo): SZÓKINCS ÉS ÖNTUDAT Szavak és fogalmak fontos eszközt képeznek mindenki számára az önismeret és öntudat meghatározásában. Szókincsünk határokat szab lehetőségeink felmérésében. Ha nincs szavunk valamire, akkor azt hihetjük, hogy az a valami nem is létezik. Pedig az a valami csak számunkra nem létezik mert mi nem tudjuk a nevét, szókincsünkben nincs rá vonatkozó jel, írásbeli-, hangtani támpontunk. És mert nekünk nem létezik nem tudunk értelmesen viszonyulni hozzá. Ez a valami azonban ennek dacára is befolyásolhatja életünket. Az az egyén, aki kétnyelvű környezetben él vagy születik, az talán előbb rájön, ráeszmél erre, de sok esetben ezt a jelenséget csak az tudja igazán értékelni, aki sokat gondolkodott arról, hogy miért nehéz egy kisebbségnek a küzdelme önmaga fenntartásáért, így a külföldre szakadt magyarság is állandóan előnytelen helyzetben van, mert a létező szókincs nem mindig ad neki .élég önhizalmat, önigazolást, hogy önmaga jelenét és jövőjét úgy tudja meghatározni, hogy ez a meghatározás ne legyen számára zsákutca vagy csupán kétirányú út (azaz, ’love it, or leave it”), hanem egy közlekedési gócpont — amelyből sok irányba, sok lehetőség felé lehet fordítani az ember útját! Tizenegy évvel ezelőtt amikor létrejött az ITT-OTT, ezért fogalmaztunk új meghatározást a külföldön felnövekvő magyarság számára. Ekkor kezdtünk beszélni "szétszórtsági” magyarságról! Ez a megfogalmazás nagyon fontos volt számunkra — létkérdést jelentett — mert a létező fogalmak nem feleltek meg szükségleteinknek. Mi sem "emigránsok” nem voltunk, sem "kivándorlók, "mi külföldre szakadt, szórványos életmódra kényszerült magyarok voltunk (és vagyunk), akik magyarságunkat meg akartuk (akarjuk) őrizni, annak dacára, hogy amerikai, ausztrál, kanadai, vagy brazil állampolgársággal rendelkeztünk (rendelkezünk). Kettős létünk Öntudatosításához szükséges volt as zétszórtsági fogalom meghonosodása életünkben. Tíz év távlatából mérlegelve nyilvánvaló, hogy egy fogalom meghonosodása önmagában nem jelenti azt, hogy a külföldre szakadt magyarság igazán szétszórtsági lelkülettel fog szembenézni jövőjének, lehetőségeinek kiaknázásával. Ezért fontos, hogy a szétszórtsági lét kettős és rugalmas koncepcióját összevessük azokkal a fogalmakkal, amelyek minden ember hűség érzetét próbára teszik, megkérdőjelezik. Ez azért is lényeges teendő számlánkra, mert sokan azok közül, akik magukévá tették a "szétszórtsági" fogalmat szókincsükben, mégis úgy viselkednek, mintha'kivándorlók, emigránsok vagy hontalan magyarországiak lennének. Ez az ellentmondásos állapot kétségtelenül zavarja közösségünk munkáját a világmagyarság megmaradásáért és továbbfejlődéséért. Az is igaz viszont, hogy az ilyen értelemzavarók azért jelentkeznek napjainkban elsősorban, mert minden "szétszórtsági" magyar emigráns vagy kivándorló magyarok leszármazottja és ezektől örökli szókincsét. Másodsorban, mert — épp a szétszórtsági flexibilitásból kiindulva — sokkal több a kapcsolat Magyarországgal, ami azt eredményezi, hogy sokan "hontalan magyarországiaknak" érzik önmagukat és nem igazi szétszórtságiaknak! Mi az, ami problémát okoz? Honnan erednek a fogalomzavarok? Elsősorban maradványai a múltnak. A francia forradalom egyik következménye minden európai nép szivében a nemzeti-állam ideálja lett. Ez az ideál ma már világszerte célkitűzése minden öntudatos népnek. Sajnos ez a lázálom épp Közép-kelet Európában jelentkezett legerősebben 19
