Itt-Ott, 1978 (11. évfolyam, 1-3. szám)
1978 / 1. szám
gyarságnak az erdélyi és a felvidéki magyarság melletti akciójában tehát több bölcsesség, több realizmus kellene. S főleg nem szabadna szidni és gáncsolni azokat, akik már eleve a jelenlegi realitások és lehetőségek figyelembevételével indították el mozgalmukat. Míg a külföldi magyarság akciójának egyrésze a politikai realitások hiányától szenved, a magyarországi politikai vezetés viszont a szükséges bátorság hiányától. Azt ma már minden higgadtan gondolkodó ember elismeri, hogy az elmúlt egynéhány év folyamán Magyarországon komoly pozitív változások történtek, mind a viszonylagos anyagi jólét és politikai szabadság, mind pedig a magyar kisebbségek sorsának követése területén. A környező államok magyarsága szomorú helyzetének tárgyalása ugyanis Magyarországon még az 1960-as évek végén is tabu volt. Ma már azonban mindenki beszél róla, az utca emberétől fői egészen a legmagasabb szellemi és párt berkekig. Azok számára, akik figyelmesen kővetik a magyarországi szellemi és politikai élet változásait, akik ott tartják kezüket a magyar nemzeti élet pulzusán, akik személyes kapcsolatban vannak a magyar szellemi és tudományos élet kimagasló egyéniségeivel, azok számára ez a magyar kisebbségi kérdéssel kapcsolatos változás nyilvánvaló. De még azok számára is észlelhető kell, hogy legyen, akik csak itt-ott követik a magyarországi sajtót. A környező államok magyarságának helyzete, valamint a diaszpórában elő magyarság sorsa és jövője ugyanis hirtelen mindennapi téma lett Magyarországon. Azt azonban az utóbbiak már nemigen láthatják, hogy az általuk észlelt változás csupán csúcsa egy jéghegynek, kései kicsapódása egy már az 1960-as évek közepén megindult lassú folyamatnak. Sőt, még azt sem igen észlelhetik, hogy a magyar kisebbségek helyzetének előtérbe nyomulása csupán az egyik vetülete annak az egészségesebb nemzeti iránynak, amely ma Magyarországon kifejlődőben van; egy olyan iránynak, mely — a korábbi évek hibáinak felismerése alapján — igyekszik a sovinizmustól mentes, egészséges nemzeti érzést ismét uralkodóvá tenni, vagyis összeegyeztetni a ma már liberálisabb hivatalos marxista ideológiával. S ez az új ''nemzeti irány" ma már elfogadott, melynek következtében a korábbi nemzetietlen, személyi-kultuszos, vulgár-marxizmus hívei ma mindenütt visszavonulóban vannak. Ennek a pozitív irányváltozásnak minden tisztességes ember és tisztességes magyar örül. Azt is meg kell mondanunk azonban, hogy ennek az új vonalvezetésnek — legalábbis az amerikai nagypolitikához való viszonyúban — van egy óriási hibája is, mégpedig a magyar kisebbségek kegyetlen helyzetének őszinte feltárásához szükséges bátorság hiánya . A helyzet ugyanis az, hogy a pozitív magyarországi fejlemények ellenére is, a magyar külképviseletek még mindig nem merik hangoztatni a környező államok magyarságának embertelen elnyomatását. Sőt, olyasmiről is tudomásunk van, hogy ennek a kérdésnek a felmerülésekor a magyar külképviseleti emberek egyszerűenvisszavonulnak a témától, nem mernek róla beszélni. Ez a hozzáállás számunkra érthetetlen, saz egész ügyre nézve pedig igen káros. Érthetetien, mivel Románia (Erdély) esetében a magyar és a szovjet érdekek sokban párhuzamosak, és az amerikai, illetve egyéb nyugati kormánykörök informálását a magyar külképviseletek a hivatalos diplomáciai utak kikapcsolásával is elérhetnék, a Szovjetunió által annyira féltett kelet-európai egység hivatalos megbontása nélkül; s káros, mivel az amerikai nagypolitika szempontjából az nem eléggé meggyőző, ha csak a politikailag eleve elfogultnak tartott nyugati/amerikai magyarság szólal fel a magyar kisebbségek érdekében. A hitel teljességéhez legalább még egy felszólaló kellene: a kisebbségi magyarság, vagy pedig a magyar kormány. Aki az erdélyi és a felvidéki magyarság terror-helyzetét ismeri, az tudja, hogy ők képtelenek felszólalni. Sőt, egyes nyugati delegációk előtt még arra is rákényszerülnek, hogy önmaguk érdekeit megtagadva, nyugati testvéreik állításait meghazudtolják. (Éne igen sok konkrét példát lehetne említeni, há ezt az ottaniak veszélyeztetése nélkül megtehetné az ember.) Marad tehát a magyar kormány, illetve a magyar külképviseletek. Az utóbbiak felelősége igen nagy, mivel -- mint ezt már több illetékes amerikai szakember kifejtette — rajtuk áll 27
