Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám
"SÍRVA ÍROM EZEKET A SOROKAT" A Berecz Júlia és János ösztöndíj Alap Az ITT-OTT tízéves fordulójára egy öreges betűkkel, reszkető kézzel írott levél érkezett a szerkesztőségbe, Ludányi Panni íróasztalára. A levél írója felajánlott 1200 dollárt arra a célra, hogy a folyóirat öt alapítójának nevét márványtáblán örökítsék meg, arany betűkkel, a levélíró szavaival: "hogy gyermekeink és utódaink lássák élniakarásunkat." Az ITT-OTT vezetősége a javaslatot megvitatta és a felajánlónak ellenjavaslatot tett. A márványtábla helyett hadd legyen ez a jelentős összeg egy ösztöndíj-alapnak az elindítója. Az ösztöndíj utaltassák ki minden évben egy olyan magyar diáknak, aki magyarságtudatát egyetemi szinten végzett tanulmányokkal kívánja megerősíteni. A levélre a következő válasz jött: Kedves leveleteket december 14-ikén déli 12 órakor kaptam meg. Most, őt perc múlva, válaszolok is. Boldoggá tettétek az ünnepemet. Sírva írom ezeket a sorokat, de végtelen öröm tölt el. Soraitokkal enyhítitek a szeretet-hiányomat és az egyedüllétemet. Áldjon meg az Isten érte. Nagyon örülök, hogy a megboldogult Júliám alalítványát módosítással elfogadtátok. Köszönöm az indítványotokat. A tanul mányi ösztöndíj fontos. Én ügy gondolom, hogy követőre is akad .... Ebből a levélváltásból született meg a BERECZ JÚLIA ÉS JÁNOS ÖSZTÖNDÍJ-ALAP, mint a Magyar Baráti Közösség célkitűzéseinek egyik megvalósítása. Berecz János barátunk, 84 éves féllábu vasmunkás, feleségével együtt, szűkös nyugdíj acskájukból — megvonva maguktól az élet kicsi örömeit — apránként gyűjtötték össze ezt a nagy ajándékot. Megboldogult feleségével, Júlia nénivel úgy döntöttek, hogy az ITT-OTT folyóirat olyan szükséges a szétszórt magyaroknak, mint a szomjasnak a hegyi forrás, összekapcsolja a szétszórt ságban vergődőket, erőt ad, hogy felemeljük megalázott fejünket és értei műnket. Csak az ilyen összefogás menthet meg a tervszerű beolvasztástól. Ezzel tartozunk önmagunknak, dicső őseinknek és utódainknak .... János bácsi, erdélyi testvérem, te megboldogult feleségeddel együtt már régen aranybetűkkel vésted be nevedet a szívünkbe. Akik baráti közösségünkből meglátogattak téged, elmondják, hogy élő mesefa vagy, aki nemcsak a székelység sorsáról tudsz titkokat, de ismered a harcsafogás művészetét is , és sok mindent, ami az életben csak a kiválasztott, teljes emberek jussa. Én most messze élek családtól, barátoktól, magyaroktól, de az asztalomon gondosan kiválogatott képek, emlékekés emlékeztetők között, kéznyájtásnyira őrzőm leveledet, amit akkor írtál utravalóul, amikor Braziliába mentem. Ilyen biztatással a tarisznyában az ember sohasem marad egyedül. Ne haragudj, hogy én is úgy írom ezeket a sorokat, ahogy te írtad Panninek, sírva. De van benne béke és őröm és székely makacsság is: ha a fene fenét eszik is. de megmaradunk. Julia nénire emlékezve, Andrishoz és Pannihoz írt leveledből idézek: megboldogult Júliám élete az élettársi erény, a gyermeknevelési gondosság. Ha betegség volt, az álmatlan éjszakák. Ha öröm érte, sírt. Ha bánat érte, ha csalódott, sírt. Bánat pedig sűrűn érte .... 6
