Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 6. szám
akik úgy vélték, hogy a ma,iryar koronának azon a földön a helye, ahol vérünkből szakadt, lelkűnkből lelkedzett ősi királyaink viselték. S ahol a mohácsi bukás után századokon át magyarirtó idegenek bitorolták, akik a korona nevében irtották a magyar nép legjobbjait. A történelem tövisekkel fonta be István király koronáját, s egy évezred magyar mártírjainak vére szentelte meg, miként párját, a soha meg nem talált tüzes vaskoronát. 1848-ban, majd 1956-ban, amikor a magyar nép — kétségbeejtő véráídozat árán — megkisérelte, hogy történelmi sorsát önnön kezébe vegye, a koronát gyöngéd kézzel a nemzeti kegyelet és hagyomány Pantheonjában helyezte el. Szemere Orsovánál ásta el, hogy ne kerüljön idegen földre. A Kossuth címer nemcsak romantikus guerilla jelvény, hanem látomásos politikai hitvallás: felkészülés a második évezredre. Az első Árpád fejedelemmel kezdődött (s ő is talán csak folytatta elődei munkáját), Szent István töltötte meg politikai tartalommal, Mohácsnál érte halálos csapás. Azóta — vesztett csatárólvesztett csatára — keresgélünk. Zrinyi, Rákóczi, az erdélyi fejedelmek, Kossuth, 1956: más-más utakon a második évezred útját kutatták. Ady fújta meg a harsonákat Dévénynél: Ez a világ nem testálódott Tegnaphoz húzó rongy pulyáknak: Legkülömb ember, aki bátor S csak egy külömb van: aki bátrabb. Különösen fájdalmas, hogy olyan újságban jelentek meg az említett sorok, mely címlapján a 'katolikus’' szót viseli. Az ITT-OTT hasábjain immár egy évtizede meghirdettük a magyarság erkölcsi forradalmát. Gúny és megnemértés özöne zúdult reánk. De a lélek forradalmát sem dogmával, sem vélt hatalmi szóval, sem ráolvasással megállítani nem lehet. Ott élünk magyar szívekben, határokon innen és túl, és szólunk, és dolgozunk, és tanítunk, míg csak erőnkből futja. Az évtized aláfestő zenéjét az elnémult harangok rapszódiája adta, — katolikusok és protestánsok egyaránt: magyar fajtánk pusztult bennük. S mi kerestük, hívtuk, szólongattuk, ébresztettük a magyar papot, népünknek Istennel beszélgető, alázatos szolgáját, katolikust, reformátust, evangélikust, baptistát .unitáriust, akármit; tartsátok meg a magyar gyülekezetei magyarnak! Minden embernek és minden magyarnak emberi joga, hogy politikai kérdésekben véleményt nyilvánítson. De ahhoz senkinek sem erkölcsi alapja, sem emberi joga, sem a magyarságtól kapott titkos, vagy nyilt felhatalmazása, küldetése, vagy megbízatása nincsen, hogy a véleményétől eltérőket gyalázza, emberi vagy magyar becsületükben bántalmazza, és tőlük még a halál megbocsájtó és örök békéjét is elvitassa. Ez halálos bűn, barátaim, mert a lélek elleni bűn. Mint erdélyi ember még szeretnék néhány szót szólni az említett cikk írójához, aki írásaiban erdélyi sugalmazású álneveket használ. Barátom, ha te valóban erdélyi vagy, soha annak a földnek szenvedését, tragédiáját, kétségbeesett mondanivalóját meg nem éltetted. Azért az Erdélyért, mely először mondta ki az ember lelkiismereti szabadságát a földön, mely Bocskayt, Bethlent adta. A Bőd Péterek, Apáczai Cserék, Árva Bethlen Katák, a Körösi Csornák, a Mikes Kelemenek, Gábor Áronok, Kriza Jánosok, Tamásiak, Nyfrők, Balázs Ferencek, Sütő Andrások, Farkas Árpádok... Erdélyét ajkadra ne vedd, mielőtt lélekben meg nem tisztulsz. * * * A korona ma otthon van. Sok külföldi magyar lelkében ma is aggódás és kétség. Előttem egy levél. Húszéves unokaöcsém írta Pécsről: Látni akarjuk! Zsolt, ez a korona a tiétek. Értetek, hozzátok ment haza. Nézzétek meg gyakran és beszélgessetek vele. Legyetek méltóak hozzá! —tibor— 5
