Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 5. szám

állítsuk szükségtelenül probléma elé, ne akarjuk olyasmire kényszeríteni, ami nem várható el tóle.” Mi nem várhatjuk, és nem is várjuk el, hogy csendőrök, mások, akik életüket a munkásmozgalom, a kommunizmus elleni harc céljainak szentelték, jót mondjanak a Magyar Népköztársaságról. De nem lehet elvárni azt sem, hogy mi megváltoztassuk véleményünket róluk. El tudom képzelni, és tudomásul tudom venni, hogy sokan másféleképpen vélekednek az első világháborút kővető Magyarországról. De látni és tudni kell, hogy a mai szocialista Magyarország, aHorthy-féle társadalmi rendszerrel szembeni harcban, illetve annak a rendszernek a lerombolása után lett az, ami lett.

Az anyanyelvi mozgalom másik hajtóereje — meggyőződésem szerint — az önkéntesség. A Magyar Népköztársaság illetékes állami, társadalmi szervei, mindenekelőtt a Magyarok Világszövetsége, feladatukból következően természetesen sokat tettek és tesznek az anyanyelvi mozgalomért, elsősorban abban az értelemben, hogy a lehetőségeket, a kereteket idehaza megteremtsék. Ebből azonban önmagában még nem lenne mozgalom. Ennek az ügynek idehaza is nyelvtudósok, tanárok, írók, mások a fő apostolai, akik ezért külön nem kapnak fizetést. Bárczi Géza nélkül, aki sajnos ma már nincs koztunk, nem tartanánk ott, ahol tartunk, de nem tartanánk itt az olyan emberek lelkesedése és ügybuzgalma nélkül sem, mintLŐrincze Lajos, Imre Samu, Maróti Gyula, Szende Aladár, GInter Károly vagy Béládi Miklós és Békeffy Antal — és elnézést kérek, de mindenkinek a nevét itt nem tudom felsorolni, mert a sort hosszan lehetne folytatni tovább.

Ennek az ügynek az igazi harcosai azonban nem idehaza élnek, ezek az önök soraiban vannak. Mi pontosan tudjuk, hogy sok esetben önök milyen hallatlanul nehéz körülmények között dolgoznak a magyar nyelvért és kultúráért. Igaz, országonként eltérnek a viszonyok. És mégha ezekijavulóak is, az esetek többségében mégis harcot és áldozatvállalást, gyakran igen nagy áldozatvállalást jelent a magyar nyelv művelése, a magyar nyelv oktatásának megszervezése, a magyar kultúra ápolása éz terjesztése. Nagy Károly jóvoltából kaptam egy kis magnószalagot; hétvégi magyar iskolájuk egyik záróünnepélye volt arra felvéve. Elcsukló hangon beszéltek ott szülők, tanárok, s mi tagadás, hallgatása közben magam is elérzékenyedtem. Hősi munka az idegen környezetben megtartani a magyarságot. A dologtermészeténél fogva is, hát még akkor, ha közben támadások is érik azokat, akik ezért az ügyért harcolnak, munkájukat gáncsolják, akadályozzák, - sőt a becsületüket is igyekeznek lejáratni. Higgyék el, mi tudjuk mindezt, ismerjük, értékeljük az önök munkáját. Ha a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa önöket az ország házában vendégül látta, ez a megbecsülés ennek a munkának szól, az önök személyének is, és mindazoknak, akik nincsenek ugyan itt, de lélekben biztosan velünk vannak.

Tisztelt Konferencia, Kedves Barátainál — Hatnapos közős munkánk a végéhez közeledik. Önök is visszatérnek otthonaikba. A jól végzett munka tudatával térhetnek haza. A Hl. Anyanyelvi Konferencia jól szolgálta közős céljaink megvalósulását. Nagy visszhangot kiváltó üggyé vált itthon, s meggyőződésem, hogy a magyar nyelv és kultúra ápolásának önzetlen munkásai révén azzá válik a kint élő magyarok körében is.

Kívánok valamennyiüknek jó erőt, egészséget, jó munkakedvet, hogy a következő anyanyelvi konferencián mozgalmunk újabb feHendüléséről adhassunk majd számot.—

| Mindkét szövegben a kiemelések a szerkesztőtől —éjl|

36