Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám

gényeit. Csonkamagyarországon . . . e tekintetben [szinte] nem történt semmi. A birtokmegoszlás nagyjában ugyanaz volt, mint hatvan évvel azelőtt a kiegyezés korában: pár száz mágnás família birtokolta az ország területének felét, s a másik feléből részesedtek mégaközépbirtokosok, ami maradt az jutott a földet művelő parasztságnak. Az arisztokrácia befolyása és hatalma nem változott" (58. old.). S e felemás neobarokk kor további furcsa kinövéseit pedig így jellemzi a szerző: "Általános volt a ragaszkodás a megszűnt birodalmi műit külső ékességeihez .... Felszerelt hadserege még nem volt az országnak, a Horthy Miklóssal bevonult katonaság valójában tiszti különítmény volt, mégis — már az első napokban — arra volt gondja ennek a 'hadsereg' -nek, hogy űj, magyaros tiszti egyenruhát tervezzen . . .. Arany vitézkötéssel agyonzsinórozvaűgy néztek ki a tisztek, mint a cirádés indiai vázák . , .. Gombamódra szaporodtak a legváltozatosabb nevű egyesületek, komolyak és komolytalanok .... Sok esetben a szervezkedés maga vált öncéllá .. . (37-38). A'szegedi gondolat' jegyében uralomra jutott ellenforradalomnak megbocsáthatatlan vétke volt, hogy csak felszínes, hazafias, tetszetős szólamokat tudott hangoztatni, de a szükséges, mélyreható reformok megvalósítására nem volt sem esze, sem érzéke .... Olyan közszellemet teremtett, amely házafiatlannak vagy bolsevizmusnak bélyegezte a legenyhébb, de időszerű szociális reformot, vagy a parasztság természetes földigényét és sommásan anathéma alá vetett minden embert és törekvést, ami az őszirózsás forradalom zűrzavarában ugyan, de becsületes és szükséges szándékként jelentkezett. Sekélyes, primitív hazafiasság uralta a légkört, s a közéletet elöntötte a szólamokban hangos, de tudásban sekélyes törtetők serege'.' (59).

Ez a társadalmi helyzet és uralkodó légkör természetesen sok vadhajtást és mellékvágányt eredményezett. Ezek között — sok_más mellett — ott volt a primitív antiszemitizmus, mely szinte "uralkodó jelensége jyoltj az egész Horthy-korszak politikai életének" (60); a groteszk keletieskedés, mely a magyarság évezredes nyugati kapcsolatait mongol, japán, indiai, kínai és egyéb kapcsolatokkal igyekezett felváltani, s a "nyugati nagyhatalmak által szentesített trianoni igazságtalanságok miatt . . . gyerekes duzzogással begubózott a régműit ázsiai származás, a pusztán száguldó lovas nép önaltató csodálatába" (61); valamint a politikai és társadalmi szolgalelkűség, mint pl. a Bethlent körülvevő "alázatosan, hízelgőén vigyorgó arcok" esetében (63). De mindebben az volt a legtragikusabb, hogy 1938 után ezt az egészségtelen közszellemet átvitték az időközben más irányba fejlődött visszatért területekre is. S ahelyett, hogy a dualista korban elkövetett hibákat igyekeztek volna orvosolni, viselkedésükkel még a helyi magyarokat, illetve magyarbarát nemzetiségeket is maguk ellen fordították. (Ezt a jelenséget különben Erdély esetében Wass Albert is leírta Ember az országút szélén q. regényében.) Kárpátalján pl. az újonnan kinevezett kormánybiztos, Kozma Miklós, "a fényűzést tekintette alkalmas eszköznek arra, hogy . . . tekintélyét és népszerűségét növelje .... Komornyikja napokkal előbb megérkezett és megvizsgálta, berendezte a lakosztályt, hogy méltó legyen a magas személyiség számára. Titkári had töltötte meg a hivatali helyiséget .... Szívesen szerepelt űnnepélyes_rendez_vényeken . . ., ahol mint kegyosztó főűr jelent meg . . .. A magyar űri fényűzés [azonban] inkább megijesztette, mint elbűvölte" a kárpátaljai szegény földműveseket, famunkásokat, papokat és kispolgárokat (158). Annál is inkább, mivel a csonkaországból odahelyezett tisztviselő had — kiket éppen alkalmatlanságuk és használhatatlanságuk miatt helyeztek el az anyaországi állásokból — ugyancsak a "divatjaműltkasztszellemet hozta magával. "Ezek szaktudást nem hoztak magukkal, csak űri pöffeszkedést. Foghegyről beszéltek az ügyes-bajos dolgaikat intéző helybeliekkel, pedig szegény rutén parasztok azt mesélték . . ., hogy a csehvilágban leültették [hellyel kínálták] őket a hivatali helyiségben, ha panaszaikat elmondták" (148).

A Horthy-kori társadalom ilyen beteges kinövéseinek és jelenségeinek leírásával Padányi-Gulyás Béla könyvének sok lapján találkozunk. Ugyanakkor azt is jó olvasni, hogy még ennek a számyaszegett társadalomnak is voltak egészséges jelenségei. Az 1930-as

36