Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám
nem tudom, de a "nép" amely aszongya s amelynek nevében beszélt, 87.5%-ban nem volt magyar! (Ha Mari történetesen csíki székely lány lett volna, a felelet is más, a számarány is más lett volna a magyar nép szempontjából.) Tudtommal — bocsánat, ha tévedek! — Dr. Aczél Benő a szóbanforgó időben Budapest legszínvonalasabb liberális napilapjának, a Világ-nak volt érdemes szerkesztője. Jól kellett tehát ismernie a magyar oknyomozó történelmet, a magyar alkotmányt, Magyarország jogfejlődésének ezeréves történetét. Bizonyára méltányolta Csokonai, Petőfi, Ady, Vörösmarty és a többi nagy szellem magyarlelkű líráját s kellett, hogy tudja, hogy a magyar nép tudatában ott volt az ezeréves Magyarország területének gyönyörű, szabályos ívű térképe, lelkében a nemzeti ideálok, eszmék vezéreinek, hőseinek, mártírjainak dicső emléke. Ez mind ott volt Trianon idejében. Aczélnajt éreznie kellett, hacsak közvetve is, a nemzet testének megrázkédását, azt a váratlan sokkot, amit Trianon okozott s ami nemcsak az ország integritásának az elvesztését, a magyar eszmények sárbatiprását, a nemzet megalázását jelentette, hanem egyben jelentette az egyéni életlehetőségek anyagi határának tragikus beszűkítését is. Tudta, hogy túl az önkényesen megszabott demarkációs vonalon a "jóvátétel" címen elhurcolt mozdonyok százai és a vagonok ezrei rozsdáztak, mert az új gazdának nem volt elegendő sínhálózata azok elhelyezésére, míg a "békeszerződés" egy vasúti hálózattal rendelkezőúj terűlet leszakításával ebben is nem dolgozott védence javára. És az országnak nem maradt elegendő vagonja a kiutasított állampolgárainak ideiglenes elhelyezésére. És Aczél Benő,az akkor magyar állampolgár, lapszerkesztő, a megrázó események tanúkénti átélése után is csupán hatalomra törő, maguknak állást biztosítani akaró, egyes érdekcsoportok politikájának minősíti az elrabolt területek visszakövetelésének jelszavas akcióját. Hát a megalázó, megbecstelenítő, megnyomorító békeszerződés megváltoztatása, revíziója nem volt nemzeti sorskérdés, nem volt egységes nemzeti törekvés? Valahogy most, hogy e két cikket újból elolvastam, önként felvetődött előttem a kérdés; vajon milyen szellemben írt a trianoni kérdésről Aczél Benő akkor, amikor — életében először — a máramarosi Maritól meghallotta, hogy mit kíván a nép? Ha ilyen szellemben mert írni, bátor embernek tartom, de kétlem, hogy a Világ nyomdája nem vált volna üzemképtelenné egy hosszú időre .... Dr. Aczél Benő még egy kitételére reflektálok, arra tudniillik, hogy "a népnek rendszerint mindegy, hogy ki az úr, ki parancsol, csak azt akarja, hogy hagyják békében; a nép nem ismeri el a történelmi igényeket, de elfogadja a történelmi tényeket." Hosszadalmas munka volna történelmi tényekkel megcáfolni a fenti általánosítást, annál is inkább, mivel nem lehet a különböző jellemű, erkölcsű és kultúrájú népeket közös politikai fogalom alá vonni, még egyazon ország határain belül sem s annál kevésbé, ha egy közös területen különféle nemzetiségű népek laknak. Ez utóbbi esetben pl., ha az alacsonyabbkultúrájú nép az uralkodó hatalom részéről politikai előnyöket élvez, a magasabb kultúrájú, de politikailag elnyomott néptársával szemben, kisebbségi érzésénél fogva arroganciájával, kihívó gőgjével, úton-útfélen elhelyezett buktatóival kompenzálja magát s teszi keserűvé kulturáltabb néptársa életét. Ez ahelyzet állt elő majdnem minden elszakított területűnkön a mi kisebbségi sorsba jutott népűnknél, akiknek bizony nem mindegy, hogy ki az úr az országban s bizony vannak — ha nem is hangoztathatják — történelmi igényeik. Hogy Mari, a máramarosi cselédlány azt mondta, hogy jól van így, ahogy van, az csak egy szavazat. (Több nem is volt, a Wilson-féle javaslat dacára.) Egy szavazat azonban csak akkor ér valamit, ha az plusz az ellenpárt szavazatainak összességével szemben, mint Hitler esetében, aki egy (1) szavazat töblettel nyerte meg 1923-ban a német náci párt vezetését. Milyen másképpen kerekedhettek volna ki a történelmi tények, ha akkor, mondjuk, egy német Margaretének nem imponált volna Hitler s a másik pártra szavazott volna! — 12
