Itt-Ott, 1977 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám

Berecz Janos (Liberty, NY):

AZ ÚJ RUHA

(Résziét a szerző önéletrajzi írásaiból.)

1912-ben szabadultam fel a lakatosinasságból.

Mindjárt szabadulásom után, az első két hétfőn a vagongyárba mentem. A felvételi táblára ki volt írva: 5 asztalos, 2 lakatos stb. Több százan álltunk sorban. Kijöttek a művezetők és intettek az előre megbeszélteknek, hogy jöjjenek be. A többi mehetett haza. Kétszeri ottlétem meggyőzött arról, hogy akinek nincs protekciója, az sohase jut be. így arra kényszerültem, hogy eddigi gazdámnál, Cziglemél maradjak. Ő kismester volt és csak húsz koronát tudott fizetni. Egy hónapra ez nagyon kevés. Közben eltelt a tél. Ezt alig vártam. Mert télen nem jutottam privát munkához. így a helyzetem semmit sem változott azzal, hogy inasból segéddé lettem. A gépkocsi mosást most is folytattam. Ez adott kis mellékkeresetet.

Egyik nap azt mondta az anyám:

— Látom, fiam, meg tudod becsülni a pénzt. Azt mindenki meg tudja keresni, de kevesen tudják megtartani. Ezért átadom a félretett pénzedet. Ezt te kerested, a tiéd. Vedd le rólam ennek a gondját. Itt őrzöm a szalmazsákban, de mindég nyugtalan voltam. Féltem, hogy a gyerekek nyitva felejtik az ajtót, ha kimennek játszani. És eltűnik a pénzed. Vagy tűz talál lenni és megég. Legjobb lenne, ha takarékba tennéd. Kevés kamatot is kapnál rá. Ez emelné az önbizalmadat és arra ösztönözne, hogy folytonosan növeld.

De én másképpen gondolkoztam. Mit ér a pénz, ha én sohasem látom? Az irigyeim nem szerettek, mert én kerültem a kocsmákat. A kártyát is. Csak cukrászdába jártam két rumos szeletre. És hogy Irénkét lássam. Dehát érezteti ő velem, hogy én szürke legény vagyok. Biztosan megtudta, hogy mosónő az anyám. Ez engemet bosszantott és arra késztetett, hogy megmutassam, hogy ki vagyok.

Inas korom óta csodáltam Nau man szövet-nagykereskedő hatalmas import kirakatát. Ez volt Arad legszebb üzlete. Az angol szövetek szerelmese voltam. Nem tudtam úgy elmenni, hogy meg ne bámuljam. Az anyámtól kapott százkoronásomat bevarrtam a nadrágom hátulsó zsebébe. De olyan varrás volt, hogy féltem, hogy elvesztem. Sűrűn tapogattam, még éjszaka is, hogy megvan-e még. Milyen igaza volt anyámnak! Mennyi nyugtalanság forrása a pénz!

Elhatároztam, hogy ruhát csináltatok angol szövetből. Ez lesz a legjobb befektetés. Ha megbecsülöm, harminc-negyven évig is eltart. És kiemel az emberek közül. Ilyen még a tanítónak sincs! De a lányok is ámulatba esnek ám!

Egy nap végre rászántam magam. Felöltöztem a zöld ruhámba és lementem Nauman úr üzletéhez. Sokáig járkáltam előtte, mert szégyelltem bemenni. Végre elszántam magam. Nem szégyen az, ha az embernek pénze van. És bementem a jobb oldalra. Itt az üzletvezető szolgált ki. Unottan kérdi, hogy mi tetszik. Én mondom, hogy egy öltönyre való szövetet kérek.

— Itt csak import szövet van. Menjen a másik oldalra.

— Nekem éppen import szövet kell.

— De az sok pénzbe kerül.

— Én tudok olvasni és ki van írva az ára. Abból az aprókockásból kerek, amelyik a a legdrágább.

Immel-ámmal leemelt egy nagy gomolyagot. Szétnyitja, de nem nyúl az olló után. Vevők nincsenek és minden kiszolgáló engemet néz. Még a kasszában ülő kövér milliomos is. Kérdi, hogy kiállíthatja-e a számlát.

U&J HAJ7TÁ$

8