Itt-Ott, 1976 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám
Ha van külföldi magyar történelmi hivatás: mik e hivatás betöltésének lehetséges és eredményes módjai? Sok elvárást hallottunk már: közvetítsük a magyar kultúrát külföldnek, a külföldi kultúrákat a magyarságnak; legyünk szószólói azoknak, akik nem szólhatnak; őrizzük meg, gondozzuk, adjuk tovább a magyar kultúrát külföld magyarságának; legyünk hidak, közlekedő edények, végvárak, bástyák, kultúrakovetek, barátszerzők, sarkalló és ösztökélő ellenzék; legyünk sikeres egyének, szerezzünk ezzel jó hírnevet származásunk kultúrájának; alkossuk egyéni műveinket, műveljük egyéni kertjeinket, szolgáljuk magyar közösségeinket, vonuljunk művészi és tudósi elefántcsonttomyokba, társadalmi szekértáborokba, politikaiMaginot-erődökbe, legyünk cselekvő részesei a zajló élet mindennapi történelmének, befolyásolói a nagyhatalmak Magyarország iránti külpolitikájának .... A sokféle elvárás közegében és adottságaink, lehetőségeink, korlátáink tudatában mi az a hivatás, az a viselkedés-, szerep- és feladatcsoport, amit mi magunk tudunk és akarunk vállalni ? Most, amikor az 56-os forradalom huszadik évfordulójához közeledünk és amikor az idősebbek és az 56-os középnemzedék mellé jelentkezik itt-ott már egy-egy fiatal magyar költő, író, képzőművész, tudós, néprajzos, történész, nyelvész, pedagógus és szülő is Nyugaton: ideje elkezdenünk tapasztalataink sommázását, jelenünk tisztázását, jövő utaink irányainak és megnyitható kapuinak megkeresését.— Terék Károlyné Mezei Hona (Ansonia, Connecticut): AKIK FÉNYÉRT ÉS SZERETETÉRT ÁCSOROGNAK Az igazság és az idő végtelen munkaszolgáltató türelme lassan érleli gyümölcsét. Ez a gyümölcs még nagyon éretlen, de az egész életünket végigkísérő szakadatlan harc eredményeként a sors magabiztosabb, elégedettebb s szeretetreméltóbb megnyilvánulását kaphatjuk . Az otthonélő magyar cigányság életéről szeretnék szólni — küzdelméről a közösségbe való beolvadásért s erkölcsi jogai gyakorlásáért. A cigányság részéről ilyen szenvedélyes küzdelmet a történelem során ezidáig nem tapasztalhattunk. E társadalmi réteg most kezd alkotni, élnivágyni, tanulnivágyni, karöltve a magyar polgársággal. Szenvedélyes küzdelem — egy alacsonyabb kultúmívón élő nép harca az un. magasabb kultúrnívón élőkkel szemben. Széllé mi harc ez, mely hosszú évszázadokra van ítélve, s melynek eredményével ezrek és ezrek tudnának 3zebb, jobb, emberibb sorsot biztosítani a jelen s a jövő gyermekei számára. Ezek az emberek nem egy társadalmi rendet akarnak megdönteni, csupán megbecsülést, megértést, szeretetets a családi tűzhelynél egy kis helyet kívánnak azoktól a polgároktól, akik ugyanazon a nyelven beszélnek, gondolkodnak s ezáltal érzelmi világuk, gondolatviláguk elszakíthatatlanul, egybefonódva vegyül el a világegyetem történetében. Otthontartózkodásom idején (3 éve élek az Egyesült Államokban) szomorúan vettem észre, hogy nem csak az idősebb korosztály, hanem az én korosztályommal egyetemben (1969-benérettségiztem) az emberek túlnyomó része szinte szétszakíthatatlan lánckört alkotván, őrzik és vigyáznak a pozíciók illetve a szellemi munkakörök betöltését az esetleges cigánybeszivárgás ellen. E szétszaMthataÜan lánckör tipikus formája vidéken figyelhető meg, ahol a származás még mindig egyik indítóoka az emberkapcsolatok viszonyának. A fennálló tények és valóságok arra utalnak, hogy a magyar cigányság részéről megkezdett szellemi harc és küzdelem egyhamar nem tudja magát kiforrni, s talán egy-két évszázad szükségeseharc sikeres véghezviteléhez. Addig is az idő végtelen türelmére, szeretetére s a természet által megáldott cigány-származású tehetségekre, illetve a szépség és az észbeli tudás igehirdetőire van szükségünk. A mának a perce az, amely már nem fukar-6
