Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám
HAMZA ISTVÁN BESZÉDE A NEW BRUNSWICK-! MÁRCIUS 15 ÜNNEPÉLYEN A márciusi ifjak teljességgel benne voltak a Nyugat vérkeringésében. Akár a 12 pontot nézzük, akár egyéb Írásaikat olvassuk, az válik nyilvánvalóvá, hogy okét ugyanazok az eszmék fütötték, amiket az európai szellem, legjavát adva, kitermelt. Az akkori kommunikációs eszközök, nehézkessége ellenére pontos ée meglepően gyors értesüléseik voltak a forrongó Európa minden eseményéről. Nem volt előttük generáció, amely annyira tájékozott lett volna Bécs, Párizs, London és az Uj Világ személyi, tárgyi, szellemi, politikai és gazdasági szövevényeiben. Ha Írásaikat nézem, tele vannak francia és angol szakkifejezésekkel, olyanokkal is, amiket a későbbi irói generáció már magyar fordításban használ. Jókainak jó pár Írása van, amelyik annyira tele van angIicizmusokkaI, hogy azt amerikai magyar is írhatta volna. Nincs ezekben a fiatalókban semmi ósdi, semmi visszanéző, semmi provinciális. Példájukból számomra az első tanulság az, hogy a közügyekbe beleszóló magyar legyen nagyon tájékozott, ne egyfajta "feIhőkakukvárban" éljen, hanem becsületes munkával ismerkedjék meg kora vezető gondolataival, mérlegelje azokat, és úgy szóljon bele a közösség életébe. A másik szembeötlő vonás az, hogy történelmünk folyamán először az ő szándékukban emelődik bele a nép a nemzetbe. Nagyon félreérti a márciusi Ifjakat az, aki azt gondolja, hogy őket csaka nemzeti függetlenség érdekelte. Természetesen az is. A függetlenség elengedhetetlen ahhoz, hogy egy nép a saját portáján tisztességesen rendet teremthessen . A függetlenség számukra csak eszköz volf, céljuk a modern magyar társadalom megteremtése. A kortársak azt mondják, hogy a 12 pontot hevenyészve dobták össze és sötétben nyomatták ki, tele is van stilus- és sajtóhibával. De az is igaz, hogy a 12 pont közül négy társadalmi problémával foglalkozik, forradalmi módon. Nem osztályban, hanem nemzetben gondolkodott ez az ifjúság, amelyik minden magyar számára törvény előtti egyenlőséget és esküdtszéket követelt, az úrbéri viszonyok eltörlését és közös teherviselést. Ez utóbbi kettő azt je Ientette, hogy a nép több mint felét alkotó parasztság válláról le kívánták venni a kizárólagosan vonszolt terhet, s azt az egész közösséggel méltányosan akarták megosztani. A 48-49-es szabadságharc bukásával nemcsak a függetlenség ügye bukott el, de a társadalmi ujjárendeződésé is, keserű levét még száz esztendő múltán is ittuk. Számomra a második lecke az, hogy a márciusi ifjak méltó szellemi utódja nem osztályban és osztályérdekben, hanem nemzetben gondolkodi k. A harmadik elvitathatatlan tény az, hogy a márciusI ifjak nem Íróasztal mellől, karosszékben ülve, a más bőrére politizáltak, hanem életüket tették rá arra, amiben hittek. Amikor a zászlót lengető ünneplés mámoros napjai elmúltak, s az élet-halál harc lőporos és véres hónapjai jöttek el, ezeket az ifjakat mind ott látjuk a pákozdi, isaszegi, budai, komáromi, branyiszkói, vizaknaii és segesvári csatatereken. Elvek, elméletek, ködös álmok, nagy szavak csak annyit érnek, amennyi életet tudok melléjük a mérleg serpenyőjébe dobni. Nagy terveket, nemzetmentő politikai rendszereket kidolgozni úgy, hogy nem mi vagyunk ott, ahol a part szakad, s ha csattan, nem a mi hátunkon csattan az ostor, nem becsületes dolog. A márciusi ifjak az életüket tették rá arra, amiben hittek. Nagy kor volt, s szereplői — fiatalságuk ellenére — nagy emberek. Kegyelettel hajtunk előttük fejet és zászlót Illyés Gyula soraival: Látták, vagy nem a céljuk, azt jól látták, hogy nincs visszafelé ut; a múlt, ahogy füst-vetve összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot: előre! és Ők vállalták e sorsot — Mondd hát vélem, hogy dicsőség reájuk! 28
