Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám
holnapi Persze nem kell, hogy rögtön gyermekük szülessen." Könnyein át mosolyogva nézett rám. "Teljes lelkemmel szeretnék hinni magának,—mondta — de csak akkor tudok, ha maga most megesküszik, hogy hiszi azt, amit az előbb mondott!" Én tovább erőltettem az önuralmat és mosolyogva válaszoltam: "Furcsa kivánság. Nagyon furcsa az orvostól azt kivánni, hogy esküdjék, de ha magát ez megnyugtatja esküszöm, hogy mindazt amit az előbb mondtam, minden tudásommal és teljes lelkemmel hiszem." "Köszönöm"—mondta boldogan, kezet nyújtott és elment. Néhány hónapig hókusz-pókuszokkal kezeltem. ügy látszik volt bennem annyi meggyőző erő, hogy hallását javulni érezte, amit egy kis ügyességgel demonstrálni is lehetett. Mikor Vásárhelyre kerültem a lány eltűnt a szemein elől. Sokat gondoltam rá, mert bár tudtam, vagy legalább is hittem, hogy szándékom jó volt és helyesen cselekedtem, de a lelkiismeretem nem volt egészen tiszta. Huszonöt év múlva a mátraházi Akadémiai üdülőben vacsoránál ültünk. A mellettünk lévő asztalnál két házaspár szintén vacsorára várt. Az egyik 40-50 év közötti szép asszony rám nézett, felállt és odajött hozzám. Felálltam és kissé csodálkozva néztem rá. "Kassay Dezső! Mondja, maga emlékszik rám?" Még akkor sem emlékeztem rá, amikor a lánynevét is megmondta. "Emlékezni fog mindjárt. Én voltam az a kémiaszakos hallgató, akit maga otosclerosissal kezelt Pécsett." Nagy Isten! Minden visszajött! Most sül ki, hogy mit tettem! "Maga nem tudja milyen hálás vagyok, hogy akkor hamisan esküdött nekem. Életemet, sikerekben gazdag pályámat és a boldogságomat mentette meg. Ott ül a férjem, akivel 25 éve élek boldog házasságban . " "De maga tökéletesen jól hall. Átesett a csodamütéten?" /Ezt a műtétet, a fenestratiőt akkor már mindegyik erre a célra felszerelt műtőben végezték./ Félrehúzta füléről a haját. Csontvezetéses hallókészüléket viselt a füle mögött. "Ezzel a készülékkel mindent hallok. Koncertekre, operába járok és élvezem a tiszta hangokat, a muzsikát. Most pedig nevethet, mert nekem jobb, mint magának. Ha a laboratóriumban lármáznak, vagy zöldségeket beszélnek, kikapcsolom a készüléket és tökéletes csendben dolgozom tovább. Meg tudja ezt maga tenni?" Kacagtunk. Én megcsókoltam az arcát. "Köszönöm, hogy levette a követ a szivemről." ö is megölelt és megcsókolt. Szép volt az estém, a másnapom is. Mi az hogy! Most is, amikor irok, édes zsongás van a szivem táján. Láma "kegyes csalás" és a szerencse sokszor kézenfogva jár. A környező asztaloknál ülők csodálkozva és értetlenül nézték a két furcsán meghatódott embert. Dr. G. E. Shambaugh főszerkesztőhöz irt levelemet a lap kommentár nélkül közölte. /82-671,1965/. írásomnak nem volt visszhangja. Amerikában a legtöbb orvos a dogmában hitt és hisz ma is. Elismerem, hogy könnyebb mindig a szinigazat mondani még akkor is, ha saját humánus, kegyes hazugságunk furdalásai árán emberéletet tudnánk menteni. Szerintem az "igazság" kimondása ezekben az esetekben lelketlenség. Kedves "jó orvos" kollegám, gondolj ilyenkor saját "halálraszánt" édesanyádra, feleségedre, gyermekedre! Nekik is megmondanád a te fennkölt "igazságodat" még akkor is, ha ölsz vele?! 29
