Itt-Ott, 1975 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám
KIÁLTÁS Aztán bormellü gépek jönnek, Eltávozott az Ur és házak válnak. Megszámolható a köd és a vállak áttetsző csillámlemeze négyszögbe hajlik. Ma ut, diadal, fészek a gally itt, robbanás a sercenő kanócu gyertya. Cikááik', valami, valami álomba nyaklik. Monoton lépteket hangol az ég és nincs,aki baktat. Az sátor volt, az tó, az kardlap. Rémület is volt meg kiáltás. Szép-e a csodálkozó szem, szép-e a szó, az illat, a nyárfás? Messzire megy, aki vissza se néz. örökké kék a kék. Meghallgat mindent a csillag-asszony. Por és zivatar. Felhő. De adjon áldást és adjon termést a földszagu vidék. Áldani, verni még. Gyapjas fejek a fekete féltekében. Szél, szél. A tenger kertnyi ég. Egy támadó sirály, egy ember. Merre térjen? A láng megbúvó táborokra téved. Ágak ringanak. Kihagy a szívverésed. Ez volt a nyár, a part, a tó. Aztán a hallgató utakra zaj ver vas-szinü virágot. Elmegy egy ember, elmegy kettő, elmegy mind. Érettük kiabálok. Ez a Föld szét akar esni, ki akar siklani, nem találja a helyét a csillagok között. Vizek, hullámok, asszonyok, örömök oltsatok szomjat és oltsatok féltést. Születtünk. Szülessen uj és újra és féltsék. Fel akarnak nőni az oleanderek. Zas Lóránt Budapest, 1967 44
